Szinte hihetetlen, hogy a hivatalos közlemény szerint Patrick Modiano huszonnyolcadik könyve 2014. október 2-án jelent meg Franciaországban, vagyis napra pontosan egy héttel azelőtt, hogy neki ítélték az idei irodalmi Nobel-díjat. Lassan 40 éve, hogy átvette a Goncourt-díjat (a magyarul is olvasható Sötét boltok utcájáért), de Modiano elismertsége szempontjából kulcsfontosságú, hogy a Gallimard Kiadó tavaly abban a nagy presztízsű Quarto-sorozatban jelentette meg Modiano 9 regényét, melyet sokan egyenesen a Pléiade-kiadás előszobájának tartanak. Mindent egybevetve Modiano az utóbbi években szemmel láthatólag — még a mai francia regény felemás körülményei között is — azon írók sorába lépett (ebből nincs is olyan sok), akiknek egy-egy újabb megjelenésére a nagyközönség is vár és odafigyel.
A brit romantika egy mitikussá nőtt eseményéről, a híres „halhatatlan vacsoráról” (a festő Benjamin Robert Haydon otthonában, amelyen 1817. december 28-án John Keats, William Wordsworth és Charles Lamb is a vendégek között voltak, s amelynek leírását Haydon páratlan naplójából ismerjük) nem győzünk eleget megtudni. Stanley Plumey új könyve (The Immortal Evening: A Legendary Dinner with Keats, Wordsworth, and Lamb, Norton, 2014) szertágazó kultúrtörténeti tablót rajzol e jókedvű este köré.
Alig fél éve jelent meg az argentin származású, Spanyolországban élő író, Andrés Neuman legfrissebb könyve, a Barbarismos a Páginas de Espuma Kiadónál, mégpedig tökéletesen időzítve, hisz pár hónappal megelőzte a Spanyol Akadémiai Nagyszótár 23. kiadását, melynek amúgy — vállaltan — egyfajta szatirikus átdolgozását kínálja. Neuman műve alig több mint 100 oldalon, közel 1000 szócikkben vállalkozik arra, hogy a szótárírás hagyományát megújítva újradefiniálja a kortárs szcéna legjellegzetesebb szavait. Neuman az ABC című lap kulturális mellékletében kezdte publikálni a könyv alapjául szolgáló szószedetet, a közönség pedig váratlan lelkesedéssel fogadta. Ebből az apropóból született a kötet, melyben a szerző kibővíti és átdolgozza az eredeti definíciókat, a kritikusok pedig egyenesen a nyelv ünnepeként, a valóság impresszionisztikus lenyomataként emlegetik ezt a néhol költői, máskor humoros, aforizmaszerű vagy épp Ramón Gómez de la Serna legmerészebb avantgárd műveire emlékeztető szöveget.
Oroszos témát szerencsére nem csak a politika szolgáltat nálunk. Konferenciák zajlanak, kiadványok jelennek meg irodalmukról, kultúrájukról, meg persze fordítjuk őket. Nem mondhatni, hogy ők viszont nem foglalkoznak velünk, ha meglepő is néha, éppen melyik írónkkal.
Szeptember 13-án immár 52. alkalommal adták át Velencében, a La Fenice Színházban a Campiello-díjat, amely presztizs és hitelesség tekintetében az utóbbi években felvette a versenyt a másik irodalomtörténeti jelentőségű díjjal, a Stregával — sőt, egyesek szerint felül is múlta azt.
Bár időben már kissé visszább van — hiszen július elején került rá sor —, mégsem mehetek el szó nélkül az idén 38. alkalommal megrendezett, Ingeborg Bachmannról elnevezett irodalmi napok és felolvasóverseny mellett. A zsűri előválogatása alapján 14, általában még kevésbé ismert vagy befutott szerző kap lehetőséget évről évre arra, hogy egy-egy regényrészlet vagy rövid elbeszélés felolvasása után elnyerje az egyik legrangosabb irodalmi díjat. Az idén a sokoldalú — képregényszerző, zenész, útikönyvek szerzője és író — Tex Rubinowitz vihette haza a 25 000 eurós fődíjat Wir waren niemals hier (Itt sem voltunk) című írásáért.
David Lapoujade Deleuze-mongráfiájától és Benoît Peeters Valery-életrajzáról.
Az első világháború kitörésének századik évfordulóján megszámlálhatatlan formában zajlik a megemlékezés az Egyesült Királyságban. Ehhez csatlakozott a cambridge-i egyetem, amely digitális könyvtárában ingyenesen hozzáférhetővé tette Siegfried Sassoon (1886–1967) 4000 oldalt meghaladó terjedelmű naplóit (az 1915–1927 és 1931–1932 közötti időszakokból) és költői jegyzetfüzeteit (az 1916–1918 közötti évekből). A naplókat lapozva megrendítően közel kerülhetünk egy jelentős költő megrázó tapasztalataihoz: a digitális képeken is kivehető a papíron a lövészárkok sara, a gyertya lecsöpögött viasza. Sassoon zsidó apától és katolikus anyától született, meglehetős jómódban. Cambridge-ben jogot hallgatott, de tanulmányait nem fejezte be. Ehelyett a dologtalan gazdagok kedvteléseinek (rókavadászat, krikett) élt. 1914-ben önként jelentkezett katonának, s egy ideig látványos vakmerőséggel szolgált (egyébként Robert Gravesszel egy osztagban). Hamarosan elkeserítette a céltalannak érzett vérontás. A fokozódó keserűség azonban műkedvelőből igazi költővé tette. Országos ismertségre szert tett tiltakozást fogalmazott meg 1917-ben, amiért azonban nem hadi bíróságra, hanem pszichiátriára került. Itt megismerkedett Wilfred Owennel, és segítette a tragikus sorsú fiatal költő művészetének kibontakozását. Később lelkiismeret-furdalást érzett bajtársai miatt, és visszatért a harcmezőre. Végül egy újabb sérülés miatt szerelték le. Sassoon prózai emlékíróként is jelentőset alkotott, és verseket is haláláig írt, mégis háborús költőként ismerjük. Ez a lenyűgöző archívum így a legfontosabb évekbe, a legnagyobb versek kompozíciós folyamatába enged betekintést.
Az idei Madridi Könyvvásár a tavasszal elhunyt Gabriel GARCÍA MÁRQUEZre emlékezett. Egy tizenegy éves kislány kezdte a Száz év magány felolvasását Pünkösd vasárnapján, őt pedig ismert írók és kevésbé ismert olvasók követték. García Márquez épp utolsó könyvén dolgozott, már csak az utolsó javítások hiányoztak, amikor elérte a halál. Az En agosto nos vemos (Augusztusban találkozunk) című regény megjelenéséhez a család engedélye szükséges, bár a sajtóban több helyen is olvashattuk, hogy Gabo, ahogy mindenki emlegette őt, már 1999 óta dolgozik a szövegen, csak elégedetlen volt a befejezésével, ezért nem adta ki eddig. A barcelonai La Vanguardia napilap a könyv állítólagos első fejezetét már napvilágra hozta.
Új szociális költészetről, narratív stratégiák átalakulásáról, a mozi antropológiájáról, az Ivan Gyeniszovics egy napjában a nyelv reformjáról s a mindennapok ideológiájáról írnak az NLO folyóirat 126-os számában. Tudósítanak egy nemzetközi Sterne-konferenciáról, a természettudományok nyelvéről szóló kollokviumról,valamint a szépről folytatott diskurzusról az új médiumokban. A lap hétköznapi ideológiák rovata (Kigyógyulás az egészségből a modern médiagyakorlatban s a humán kutatásokban) sokat foglalkozik a szabadidő eltöltésével a közelmúltban és most az oroszoknál és a magyaroknál. Ljudmila Kuznyecova a Nyitott társadalom Alapítvány jóvoltából egykori szovjet üdülőhelyeiket vizsgálja a kikapcsolódás, a szabadság és a kontroll szorításában. Magyar érintettségű, de angolból fordított anyag (ha esetleg magyarok is a szerzők, cirillre átírt nevükből nem lehet rájuk ismerni) szól a zsidó elit szocializációjáról és identitásának alakulásáról, ezek meghatározásának stratégiájáról a szocialista Magyarországon. Idő, trauma, emlékmű címmel ismertetik s értelmezik mások a budapesti Szoborpark Múzeumot.
