Új szociális költészetről, narratív stratégiák átalakulásáról, a mozi antropológiájáról, az Ivan Gyeniszovics egy napjában a nyelv reformjáról s a mindennapok ideológiájáról írnak az NLO folyóirat 126-os számában. Tudósítanak egy nemzetközi Sterne-konferenciáról, a természettudományok nyelvéről szóló kollokviumról,valamint a szépről folytatott diskurzusról az új médiumokban. A lap hétköznapi ideológiák rovata (Kigyógyulás az egészségből a modern médiagyakorlatban s a humán kutatásokban) sokat foglalkozik a szabadidő eltöltésével a közelmúltban és most az oroszoknál és a magyaroknál. Ljudmila Kuznyecova a Nyitott társadalom Alapítvány jóvoltából egykori szovjet üdülőhelyeiket vizsgálja a kikapcsolódás, a szabadság és a kontroll szorításában. Magyar érintettségű, de angolból fordított anyag (ha esetleg magyarok is a szerzők, cirillre átírt nevükből nem lehet rájuk ismerni) szól a zsidó elit szocializációjáról és identitásának alakulásáról, ezek meghatározásának stratégiájáról a szocialista Magyarországon. Idő, trauma, emlékmű címmel ismertetik s értelmezik mások a budapesti Szoborpark Múzeumot.
Új, angolból fordított könyvek is jelentek meg mostanában Oroszországban a sztálini kultúráról (a krízispropaganda alatti diplomáciáról, a kulturális diplomáciáról és a nyugati vendégek szovjetunióbeli látogatásairól, Moszkváról mint negyedik Rómáról: sztálinizmusról, kozmopolitizmusról és az 1937-es év szörnyűségeiről: a terrorról és az álomról), itt csokorba szedik őket. Többeket ihlet meg a szerzői dal, a peresztrojka-átmenet irodalma, írnak az anakronizmusokról s a brezsnyevi kor tankönyveinek irodalmi közhelyeiről, amelyek maguktól mállottak szét. Arról is napvilágot láttak kötetek, hogy mit olvastak az 1840-es években az amerikai és az orosz gyerekek. Lefordítottak egy művet a franciák szovjet tudományos és szellemi életre tett hatásáról. Jellegzetes állomása önmeghatározás-irodalmuknak Ingrid Kleespies Nemzeti félrevezetés: nomádság és nemzeti identitás az orosz irodalomban című könyve. Karamzin, Dosztojevszkij, Csaadajev, Puskin, Goncsarov, Herzen nyomán az útvesztettségről értekezik; az orosz vándorról, az emigránsról. A külföldi kutató szerint saját magukat kívülről látják, „másiknak” tekintik, akik még nem illeszkedtek be a történelembe, nem találván még helyüket a történelmi nemzetek között. Ők saját megfigyeléseik objektumai, és nem szubjektumai, állítja. Örökké határon vannak, nem tudnak hazatérni, folytonosan helyet változtatnak. Végül a szerző a mongol hatással magyarázza az oroszok nomád voltát, gyökértelenségüket, területük és kultúrájuk bizonytalanságát, sajátlagosságuk hiányát — ám messze nem kielégítően, s a nomadizmus kortárs elméleteit, Deleuze-t és Guattarit is éppen csak érintve.
Az Oktyabr 6-ban közlik a 39 éves korában elhunyt Mihail Najman Rossz magamnak lenni (esetleg: Rossz, hogy én én vagyok) című regényének egy részletét. A szerző 2010-ben kezdte írni művét, tíz évvel azután, hogy visszatért amerikai és brit iskoláiból, elvégezve egy brit egyetemet. Már a Szerelem ősze (Осень of Love) (2008) című elbeszéléskötetében énre és őkre választja szét az emberiséget. „Soha, senkinek, semmit nem tudsz elmagyarázni” — véli, univerzálissá tágítva partikuláris élményvilágát. Radikális idegenségtapasztalata, melyre hosszú külföldi tartózkodása alatt tett szert, miszerint lehetetlen áthidalni az eltérő hit, szokások, nyelv, gyerekkori emlékek, neveltetés különbségét, pillanatokra oszlik csak el, amikor — nagyon nem modernül — mégiscsak sikerül valamit megérteni, megértetni szereplőinek. Ez a regényrészlet oroszokról szól, akikkel a főhős-narrátor összesodródik, s akiket kívülről szemlél, akik amerikai akcentussal káromkodnak oroszul, le akarják fizetni részegen a külföldi repülőtéri személyzetet… A szemlélő hozzájuk csapódik, magát is idegennek érezve az utazásban s megérkezésben.
Jelena Szafronova a Gyetyi Ra 2014/4-es számában könyvespolcára kortárs költészetet és költészettant tesz ki, például a furfangos című A klasszikus verselés új formáinak elméletét és gyakorlatát: Alekszandr Veprjov A fát platánnak hívják című verseskötete a szabadvers apoteózisa, himnusza, prezentálja annak rendkívüli változatosságát.
Alekszandr Govorkov Kratkosztyis’ja című verseskötetének címe pedig azért jó, mert „le se kell fordítani” recenzense szerint, a zárójelet ő teszi ki. Ránk ez nem vonatkozik, rövidversikéknek hívhatjuk talán őket: a sorok sem hosszúak, és azokból is maximum hat van egy versben. A költő több kisformát kipróbál, keresve az ideálisan tömör, gazdaságos kifejezésmódot. Kedveli a háromszavas verset: „Civilizációnk — bepókhálósodott gömb”. Prózaíró, esszéista, publicista volt eddig. A létezés mindennapi, közönséges pillanataiban figyeli meg a költészetet, a prózában például, mellyel az emberek gondolataikat kifejezve beszélnek. „kőbetűk medrében / csordogálhat csak a beszéd”, „a költőnek / a szó / torkát belülről rágja át”. Nehéz, váratlan helyzetekben talál a lírára, de nincsenek illúziói: „korommal vitában / felteszek egy / rózsaszín szemüveget” (fordítások tőlem). Nem ügyel a verselésre, s így éppen harmóniában áll nála a forma és a tartalom, s nem lesz hűtlen a csehovi rövidség és nagyszerűség elvéhez sem.
E rovat is ajánlja, s az orosz bulvársajtó ugyancsak reklámozza Irina Gorjunova A dominánsok című bestsellerét. Vannak, akik A szürke ötven árnyalata provokatívan erotikus és élesen pszichologizáló trilógiájához hasonlítják. A mű, Gorjunova sikerregénye hol egyértelműen tesz ki hangsúlyokat, hol nagyon is többértelmű. Egy lánytól elmegy az anyja, otthagyja a szigorú nagymamával, s később sem törődik vele. Soha nem elégül ki Kátya örökös sóvárgása anyja iránt, akit csak magánélete és művészete érdekel: zeneszerző. Távolságuk, rossz viszonyuk később nyílt ellenségeskedésbe csap át: jogi útra terelődik, gyűlölködő e-maileket írnak egymásnak, felemlegetve minden sérelmüket, s pereskednek a lakásért, 
az unoka nevelésének jogáért. Ekkor lép fel egy divatos pszichológus, aki alárendeltjévé teszi Kátyát, a teatrológus újságírót. Fordít interjúhelyzetükön: maga alá rendeli. Kátya világnézetének megfelel a szerepjátszás, az alávetők és alávetettek rendszere, tetszik neki, amibe kerül. A férfi szexuálisan domináns, és pszichológiai terrort alkalmaz: mindent kimondat vele, a lány feszültségét kemény szexszel oldja. Akkor tud elfordulni tőle a nő, amikor egy szeánszán megismerkedik a férfi korábbi kliensével, s látja annak sérüléseit, sebeit. Ekkor kijózanodik. Átgondolja rabságát, világnézete egészét, elromlott kapcsolatait. Az utolsó oldalon elkezd másféle leveleket írni férjének, anyjának.