Ma van a fiam tizenharmadik születésnapja. Egy belvárosi McDonald’sban ülünk, és csöpög a kabátunkról a víz. A volt feleségem az asztal szélére dobja a bordó bőrkesztyűjét. Az is csuromvizes, és nem is igazán értem, miért kell összevizeznie vele az asztalt. A fiam viszont a kabátjából sem hajlandó kibújni. Behúzott vállakkal gubbaszt mellettünk, mintha attól félne, hogy észreveszi valaki. Amit meg is értek. De hát nem én akartam ezt a felhajtást.
Ilyenkor minden mást jelent. Ez nem baj, mert egyúttal szinte takarosan logikusak a dolgok, talán épp most kattannak a helyükre, összecsúszik felület és mögöttes tartalom. Laci bizonyos tűporról okoskodik, ősz óta ezen van rajta (és nyolcadik napja talpon, azért az nem gyenge, sieti már vagy ötödjére közberikoltozni Csuri), valahová elrakott pár cöpit, ha csak az Edinka (bármiféle mimikára képtelennek látszó, adidaszmelegítős, kanapén flegmázó csaj) fel nem ütötte, nem lesz vele tré. Hallom érdeklődni magam, mit csináljunk (Edina kussol, de én amúgy bármit kinéznék belőle), amennyiben mégis lesz.
Judith 1975 augusztusa utolsó hétfőjén, kora reggel, a menetrend szerinti légijárattal érkezik meg Amerikába. Airbus A300 típusú géppel repül. Az utasteret teleszórták olyan prospektusokkal, amelyek a fejlesztés alatt álló Concorde-ról tudósítanak. Arra, amely hangsebesség fölött s alig négy óra alatt fogja megtenni az irdatlan távolságot.
Az elutazása utáni hónapokban minden lányban az édesanyádat kerested, és a számtalanszor elképzelt alak először a Szőkelányban derengett elő. Kezdetben ezt furcsának találtad, hiszen édesanyád haja ébenfekete volt, de a fékezhetetlen vágy, hogy édesanyádat egy másik nővel helyettesítsd, aki meghittséget és biztonságot nyújtva egy alig észrevehető, mégis félreérthetetlen mozdulattal végre közel enged magához, tökéletesen összemosta előtted a színeket.
Mézgával meg Basszerrel középsuli óta kvázi barátok voltunk, osztálytársak négy éven át. Falusi fiúk voltak, jól fogott nekik a pártfogásom a gimnázium elején, aztán nemsokára jobb haverjai lettek a haverjaimnak, mint én, de egyedül ők ketten vették a fáradságot, hogy legalább egyszer meglátogassanak a kórházban, sőt néha még fel is hívtak, hogy mocskolják kicsit Balerina először gyanúsan potenciális, majd tényleg új fiúját, és megérdeklődjék, hagyott-e belőlem valamit a hepatitisz.
Bázel, Athén, Valletta, Glasgow, Prága, Zágráb, Bologna, Torino, Dublin, Varsó, Kassa, Szarajevó, Lisszabon, Plovdiv, Vicenza, Trnava, München, nem csak olvasni tanulok meg a Népsportból, az európai városok nevét is onnan ismerem meg, már amelyiknek valamelyik csapatát összesorsolják egy magyarral, BEK, KEK, UEFA-kupa, KK, Ati 1972 őszétől ragasztja gondosan, szépen dokumentálva, spirálfüzetekbe az Újpest-meccsekről és a nemzetközi kupatalálkozókról szóló cikkeket, négy évvel később hagyja abba, onnantól én folytatom.
Különböző test voltunk, még önmagába kapaszkodó, azután lassan eltávolodó test, melynek árnyéka eltűnik a mozdulat feszült percében, amikor ellököm magamtól, amikor ellök magától, amikor nem maradunk az a test, csak becéző szavak és félő pillantások szülte idegen anyag. Kinyújtom a kezem, megkapaszkodom benne, az emlékében, közelebb húzom magamhoz, próbálok képzelt fülébe suttogni, mondani néhány szót, áttetsző ígéreteket tenni, csak hogy újra egy test legyünk. Félelmetes idekint, kapálózom, akár a hátára fordult bogár.
Hárman ültünk a konyhában, Viola, Tibor és én. Elmúlt éjfél, az ünnepelt már a szobájában aludt, kint a hó teteje cukormáz-fagyosra keményedett a januári hidegben.
— Sündör tehát a Villámzónában van — lépdelt összekulcsolt kézzel Zazil. — Egyetlen lény van, aki elvezethet benneteket oda.
— Neeem — harsant fel Bocskoján.
— De, bizony, Tivonul Buffogó az egyetlen, aki kiismeri magát azon a vidéken.
— Én nem állhatom Buffogót — fonta össze karját Bocskoján —, állandóan titkolódzik, nincs odúja, nincs munkája, csak az a fene nagy büszkesége! Nem szól az senkihez, senkit meg nem látogatna, és ha véletlenül belebotlasz, mindig úgy néz rád, mintha valami titkot tudna rólad!
a boltosok eleinte nem tudtak megmondani, mi is tortent, en pedig megsem reszletezhettem kavevasarlas kozben, hogy felhagytam sajat magam veled valo felvertezesevel. a torok delikateszes maholnap ugyanekkor mar nem fog emlekezni rad, pontosabban a hianyodra, amibe csak az en beszednyelvem sajdul bele.
