Potozky László

Potozky László

1988-ban született Csíkszeredában, jelenleg Budapesten él. Éles című regénye a Könyvhétre fog megjelenni a Magvetőnél.

Égéstermék

Egy hete vagyunk együtt, és Nikka minden kocsmázásnak álcázott értelmiségi beszélgetésre magával visz. Mindenki nagyon okos és egyedi a társaságában, ha meg nem, akkor tesznek róla, hogy azok legyenek, egytől egyig Kagim seggéből bújtak elő, vagy legalábbis szeretnének. Szinte mind esztétikából doktorálnak, akárcsak ő, Nikkával az alapképzés óta ismerik egymást, közösen alapították a szakkollégiumot, aminek Nikka a titkára, Kagim pedig az elnöke. Úgy néz ki, mint egy szakállas Harry Potter, még a szemüveg is megvan hozzá, csak a sebhely hiányzik a homlokáról, de biztosan akadnak páran, akik szívesen odavésnék neki, szerintem a hangja miatt, mintha mindig száraz lenne a torka, annyira magas és rekedtes.

Éles

Mézgával meg Basszerrel középsuli óta kvázi barátok voltunk, osztálytársak négy éven át. Falusi fiúk voltak, jól fogott nekik a pártfogásom a gimnázium elején, aztán nemsokára jobb haverjai lettek a haverjaimnak, mint én, de egyedül ők ketten vették a fáradságot, hogy legalább egyszer meglátogassanak a kórházban, sőt néha még fel is hívtak, hogy mocskolják kicsit Balerina először gyanúsan potenciális, majd tényleg új fiúját, és megérdeklődjék, hagyott-e belőlem valamit a hepatitisz.