Végül is van ez a buli, amire meghívtak. Oké, a többes szám túlzás, mert csak Bea hívott meg, a Szopós Bea, akivel még az előtt voltam jóban, hogy Szopós lett volna. Vagyis nagyon régen, még a gimi előtt. Egy utcában laktunk, és valahogy elkezdtünk barátkozni. Én egyébként általános után is kedveltem egy ideig. De elég hamar megkapta ezt a becenevet, és rá is szolgált, sőt egy idő után élvezte is. A szalagavatón félperces fütty- és tapsvihar volt, mikor rá került a sor. Az ünnepség utáni buli viszont rosszul indult, mert a Kroki legurult a lépcsőn, és ripityára törte az egyik sípcsontját. És mivel ő az egyik fő hangadó az osztályban, a többiek azonnal le is fújták a bulit, mondván, szilveszterkor majd bepótoljuk egy odabaszós partival.
Anyát nem lehet meggyőzni róla, hogy harmincöt négyzetméteren elfér egy kétszoba-konyhás lakás. Többször is elmondom neki, hogy ő választhat ágyat, alhat az enyémben vagy a kanapén is, ami amúgy nagyon kényelmes. De továbbra is vonakodik. Csak nyűg lennék neked, mondogatja, így kénytelen vagyok emlékeztetni, hogy már a repülőjegyét is megvettem. Erre gondterhelten sóhajt. Nem is ült még repülőn. Végül azt kéri, hogy küldjek neki néhány képet a lakásról. Küldhetek, de akkor ne siránkozz tovább! Ezt viccelődésnek szánom, de ő nem annak veszi. Helyette panaszkodni kezd, hogy most képet sem tud fogadni, mert véletlenül letörölte a telefonjáról a Vibert, és különben is, utálja ezt az újfajta telefont, jó volt a régi Sagem, még most sem érti, minek vettem neki ezt a másikat. Mély levegőt veszek. Anya, ne kezdjük. Jó, én csak mondtam.
Ma van a fiam tizenharmadik születésnapja. Egy belvárosi McDonald’sban ülünk, és csöpög a kabátunkról a víz. A volt feleségem az asztal szélére dobja a bordó bőrkesztyűjét. Az is csuromvizes, és nem is igazán értem, miért kell összevizeznie vele az asztalt. A fiam viszont a kabátjából sem hajlandó kibújni. Behúzott vállakkal gubbaszt mellettünk, mintha attól félne, hogy észreveszi valaki. Amit meg is értek. De hát nem én akartam ezt a felhajtást.
Csak azért csinálom, mert muszáj. Én is csak életben akarok maradni, mint mindenki más. Ettől persze még vannak rossz döntéseim. De onnantól kezdve, hogy három hónapja megszöktem, erősen újra kell gondolnom, melyik döntés az, ami tényleg rossz, és melyik az, ami csupán szükséges. Teljesen üres kézzel megszökni pokolian rossz döntés volt — majdnem megfagytam. Ebből következik, hogy kabátot lopni viszont szükséges volt.
