Kategória Szépírás

Fekszel, fontosabb

Barátom viccből a sínre fekszik,
vagy hősködésből vagy szánalomkeltés végett.

Még látszólag együtt vagyunk,
oda kell figyelni az ágyválasztásra, mondom,
ahol fekszel, fontosabb, mint a fogmosás.

A kígyó

Ezerhold királya egy kígyónak ígéri a lánya kezét, s mikor rájön, hogy egy szépséges daliával van dolga, fogja a bőrét, és a tűzre veti. Az ifjú menekülni próbál előle, kiveti magát az ablakon, ám a nyakát szegi, amin immár semmilyen gyógyír nem segít. Ekkor a királylány elhagyja az atyai házat, s miután egy rókától megorrontja, hogy igenis van gyógymód a szerelme bajára, ügyes csellel megöli a rókát, majd a vérével, továbbá holmi madarakéval bekeni a sérült ifjút, akiről idő közben az is kiderül, hogy hercegi ivadék, így a királylány végre férjhez mehet.

ébren

életben maradtam,
fájdalmam végül is nem volt
inkább a megalázottság és a
kapaszkodás önmagamba, ami
feszült bennem, s ahogy ez a
feszület tartott, ahogy ez megtartott

Classic Rock 1–6. track

aznap beülsz egy moziba és megnézed
háromdés felbontásban a múltadat
azt a hatvannyolcas koncertet
amiről hatvannyolcban nem is hallottál
másról sem ami azt illeti pedig
hatvannyolcban történt egy s más

rekonstrukciós gyakorlatok

A kert több mint száz éves lehet. Nem számoltam össze, négy vagy öt fa lehet benne, az ágak fenn egészen magasra nőve, ki tudja, hány éve összefonódva, tágas kupolát alkotnak felette, az eget alig látni ettől a bujaságtól. Összesöpri nekem az avart, hogy könnyebben felszedjem a lehullott diókat. Leguggolok és két kézzel turkálok benne, de hamar megunom. Itt vagy? Itt vagy? Szoktam kérdezgetni utána, amikor a robbanás után fekszünk meztelen, finom por remeg a bútorokon, egyenként megkérdezem az összes végtagját. Itt vagy? Itt vagy? Nézem, ahogy a tüzet rakja, próbálom megszólítani, már több mint száz éve. Az utcák, amik hozzá vezetnek, nem vezetnek sehova, pontosabban ebbe a kertbe vezetnek.

A kamera alatt

Figyelek és zoomolok. A hálózat vagyok. Sok millió szemmel. Üveg által homályosan látok. De látok, sok mindent látok. Hozzáférek egy-két adatcsomaghoz, amit azok se tudnak, akik azt hiszik, hogy létrehoztak. Alakok és formák és gondolatok és lelkek mindenhol, fénypöttyök és fénycsóvák szikráznak a sötétben… lassú fade in (folyamatos átmenet vagy átúszás teljesen feketéből az aktuális jelenetbe).

Vége

Felmegy a lépcsőn, leül a legfelső fokra, cigarettát vesz elő, rágyújt, mélyet beleszív, sípol a tüdeje, ahogy lélegzik, fáj a mellkasa, tudja, hogy ma vége, hogy utoljára jött fel ide, lassan kiereszti a füstöt, feláll, továbbmegy, kilép a körfolyosóra, a fény fehéren és forrón csorog le a falakról és a szemközti tetőről az udvarra, ott elnyeli az árnyék, a sötét mélybe pöcköli a cigarettát, egy darabig látni bukdácsoló, parázsló végét, az udvar kövezete egyre növekszik, egyre közelebb jön, míg be nem csapódik, a parázs szikrái szétszállnak, nem mozdul, a csikk után néz, nem látszik...

Metapillanat XVI.

reggelente, összefüggésekből ébredünk,
mert álmunkban, egy gyűszűnyi mozsárban
összetörtük a hangszigetelő sövényt, Melkig.
s most reszket, mint egy sereg kiéheztetett zebrapinty,
a testünk. nem ülepszik le bennünk a járás.
csupa sebességváltás a nyelvünk. őrségváltás
egy másik nyelv előtt. mindig hozzáadunk, mikor
elveszünk tőle. a hullámzás szúrópróbái a parton:
a parton szobatiszta kastélyt árvereznek: a láng
ornamentikája a lekvárrá puhuló kerten: avar-
verejték csillog. reggel összefüggésre ébredünk —
sokáig a peremen vár és nem avatkozik be. kilépek
belőle, mielőtt tanulságra lelnénk.

Kőművesfeleség

Hogy jussak ki ebből a házból
a mész beszivárog a bőröm alá
arcom, mint vakolat pereg.
A hajamat húzza le a lefolyó,
a konyha léket kapott és süllyed.

Kis utazás

Gyűlölöm Berlint, mindig is gyűlöltem. Nem bírom a berlini dialektust, a szürke házakat, az U-Bahn szagát, a levegőben vibráló hisztérikus német birodalmi fontoskodást. A sörüktől hányok, elég ha meglátom a címkét, bármerre nézek, mindenütt öreg emberek és kutyaszar. Ráadásul időközben megkaptuk az egész várost, mintha nem lett volna bőven elég a fele is. De legjobban a berlini taxisofőröket gyűlölöm. Nehéz időket élünk, és ilyenkor nem jókedvében lesz valaki taxisofőr, hanem vagy mert nem talál más munkát, vagy mert kirúgták a rendőrségtől, vagy mit tudom én. Mindenesetre a berlini taxisofőrök olyanok, mint megannyi pattanásig feszülő íj, agresszíven vezetnek, folyamatosan átkozódnak, bikanyakúak, és rasszista poénokkal szórakoztatnak. Ők a nép hangja, amivel hányszor, de hányszor szembesültem már: „Weismann? Zsidó, mi? Elfelejtették elgázosítani, hahaha?”