a fiókok tartalma kiselejtezve
az emlékezet kukába vetve
útra készen a kidobásra szánt
dobozok ám akad még néhány
selejtezésre váró darab
2013037-es számunk versanyagából.
Öblöket kerestem, hátha kitapinthatnak.
Gomb. Lassú korsó. Vagy üveggolyó méhe.
Hajnalra lettem védtelen,
mikor a lift húzódzkodni kezdett.
2013037-es számunk szépirodalmi rovatából.
Nyugtalanul ébredtem.
Különös álmom volt,
de nem emlékeztem semmire,
csak arra, hogy különös volt,
és te sem tudtál segíteni.
Vers lapunk 2013036-os lapszámából.
anyu hogyan mondjam hát nem látod nem én vagyok ott az a
fiú ki megjön lopva lefekszik anyu ne mondd hogy ismered
anyu hagyjál le tudok vetkőzni már nem vagyok kisgyerek
már nagy vagyok már nem vagyok levágják rólam a pizsamát
anyu most hol vagy mindig azt mondtad csak ezt az éjszakát izzadd át
körülöttem vödörvizek már semmi sincs én sem de víz az van
már el se férek anyu dicsérj meg egyedül húztam föl én izzadtam
kis kacsa fürdik fekete tócsa a mélybe bukik hogy szomját oltsa
Vers 2013037-es lapszámunkból.
itt van minden, amire azt is mondhatná, otthona,
meszes kagylóhéjak, kopott hálók,
a beszáradt ég aljának darabjai,
minden, amire emlékeznie kellene
Vers lapunk 2013037-es számából.
Akkor már régóta az óriásokkal álmodtam.
Minden éjjel jöttek, vertek és rugdostak,
át akarták vágni a torkomat.
Meghaltak, azt hittem, a rémálmoknak vége van,
az óriások összementek, nőttek helyettük férfiak.
Vers 2013036-os lapszámunkból.
Nehézfémből öntik ki a nyelvet.
Az ólom és az öntőformák zaja
idegen, a falfehér hallgatás saját.
Tapogatod a csendet, melleket
vagy kilincset keresel rajta.
Fogódzót legalább, szobáról
szobára, folyosókon át hallod
erősödni a nyomdagép zaját.
Vers 2013036-os lapszámunkból.
Ott, a bárban, arcát eltakarva, orrát tenyerébe rejtve
Egy fiú alszik. Vékony, mint egy hadifogoly, szakadt farmerben.
Ebben a városban a nyári viharoktól is csak elfárad az ember.
Bár lenne Isten könyörületes és locsolna inkább maltert.
Adj össze, Misa. Engem és az én átmeneti,
De lényeges,
Virradat előtti,
Részeges
Neurózisom.
201306-os lapszámunk Kortárs orosz összeállításából.
Elpattant egy ér a szememben,
fátyol borítja a szemfehérjét,
homályosan látom a képernyőt:
rezeg a betűkkel aládúcolt,
rozoga épület.
Vers 2013036-os lapszámunkból.
Néha telefonált, recsegő, öregemberi hangon,
elmondta, hogy van, s mit evett aznap ebédre —
és már csak azt remélte, nem fog nagyon fájni,
ha csöndesen ajtót nyit utolsó látogatója, Mr. Death,
hogy elfújja az élet 97 éve égő, reszketeg lángú kanócát.
Gömöri György verse a Műút 2013036-os lapszámából
