Sajó László

Már nem vagyok, már nem vagyok sesemmi, már nem sosemmikor, már volt vagyok, már volttalan, már majdtalan, már nincsem. Ki volnék én, ha akkor ott vagyok, ki most vagyok, csak emléke vagyok annak, ki volna most, ha nincsen emlék. Ahogy közöttünk van egy testhiány. Megtörténtem maradványa fájni fog másoknak. Miközben mindez nem jelentett semmit.

isten sincs itt lenn is- tentelen sötét van legyetek éberek

fullasztó nápolyitörmelék utolsó darabja zacskó sarkából a nápolyiport míg utolsó szemcséje is kifolyt öntöd magadba hiába mondják kár beléd

hadd higgyenek halottnak végül mindenki otthagy ha halott vagy poshadj te meg narancsleved virágföldbe rothadt hitreményszeretet

tapogatok forró a vörös cserépkályha
befűtöttek mielőtt elmentek a bálba
nem mondták elmennek nem mondták tudom hova
az ajtót nyitva hagyták sötét a nagyszoba

dicsérjen Téged a mindörökké ámen és az itt és most is
dicsérjen a szanatórium a kórház az elfekvő a hospis
Te vagy az Alfa és Omega Mindenek Ura
dicsérjen az újszülöttosztály és a proszektúra
dicsérjen az urna a koporsó és persze a halott is benne
a nővérek kórusa az orvosi kar dicséreted zengje
a gyógyíthatatlan halálos betegek
utolsó erejükkel Téged dicsérjenek
mert Nagy Vagy Te a Legesleg s még annál is Nagyobb
dicsérjen a kómában fekvő a szív- és agyhalott

anyu hogyan mondjam hát nem látod nem én vagyok ott az a
fiú ki megjön lopva lefekszik anyu ne mondd hogy ismered
anyu hagyjál le tudok vetkőzni már nem vagyok kisgyerek
már nagy vagyok már nem vagyok levágják rólam a pizsamát
anyu most hol vagy mindig azt mondtad csak ezt az éjszakát izzadd át
körülöttem vödörvizek már semmi sincs én sem de víz az van
már el se férek anyu dicsérj meg egyedül húztam föl én izzadtam
kis kacsa fürdik fekete tócsa a mélybe bukik hogy szomját oltsa

Vers 2013037-es lapszámunkból.