Helynév-versek nosztalgiája
A két vers, amiről itt beszélünk, más-más időben keletkezett: az egyik a huszadik század elején, a másik annak végén, illetve utolsó évtizedében. Ha elfogadjuk számos történész véleményét, amely szerint a 19. század igazából 1914-ben az első világháború kitörésével ért véget, akkor úgy is fogalmazhatnánk, hogy míg Edward Thomas walesi költő angol nyelvű verse konfliktus előtti, a béke utolsó perceire jellemző hangulatot ragad meg, Zbigniew Herbert lengyel költő már a 20. században történtek ismeretében, tehát a múlt szorításában tekint vissza nem annyira magára az évszázadra, mint saját életére. Amit meglehetősen befolyásolt egy rendkívül véres világháború és egy hosszan tartó hidegháború élménye. A két helynév-vers, vagy átmenetiállomás-vers egyík alapvető különbsége a műfajból adódik: Thomas verse idill, míg Herberté inkább az elégia műfajába tartozik. Ami a két verset rokonítja, az az élmény átmenetisége — mindkettő egy vagy több vonatút tapasztalatából született, ahol valamilyen oknál fogva különleges jelentősége van a költő fejében megmaradó helynévnek, egy olyan hely nevének, ahol az expresszvonat vagy egy pár percre megállt (valamilyen titokzatos oknál fogva), vagy amin csak átrobogott.
