Betekerni a fantáziát: bepólyálni az embert:
hogy folyamatosan lehessen: újszülött: veréb-
függő: akut medvemániás: lélekből brummogó
költőparádé a gangon: eseti párbeszéd Istennel:
A jojó egy igen népszerű, alapvetően olcsó és egyszerű játék. Két, többnyire fából, esetleg fémből vagy műanyagból készült korongot egy tengely köt össze, amelyre egy vékony zsineget tekernek. A zsineg szabad végén az ujjunkra húzható hurok van.
Vizet forraltam, ahogy minden
reggel, s míg fortyogott a víz a fém-
edényben, rájöttem, hogy nincsen
időm olvasni, így aztán zenét
Célunk: egy(etlen aprócska) Tandori-mű értelmezése.
Végcélunk (természetesen): Tandori értelmezése.
Ha mindez nem történt volna meg velem
egyszer már, ha vérre nem láttam volna
rá életet, földre vizet, égre mindent, amit
lehet...
Az emlékek nem következetesek, csapongó a képzetkapcsolatuk. Efféle járt az eszében, mikor a félórás ebédszünet után a hivatalába igyekezett. Fogalma se volt róla, miért tolakodnak belé ilyen gondolatfoszlányok. Ám egye a fene. Sietett. Csapkodta arcát az eső, a vállát és egyáltalán: akárha verdesné a lépteit is, olyan erővel és szomorúsággal, amelytől akkor is ázott volna a betegségig, ha nem szalad végig a ködös utcákon, elnehezülve az ebédtől, állott ízekkel a szájában.
Hazamész oda, ahonnan sokszor el.
Felülvizsgálod a tájat, ahol annyi tűz
Égett az ősz beálltával, hogy nem maradhatott
Sok szín. Senki sem kérdezte legyen-e
Fekete-fehér a kép, mégis egyszerre megérkeznek
A régi érzelmek, a fáradt földművesek.
És ami egyszer eltűnt, újra felszínre ér
Az örökös emésztésben. De már nem lesz könnyebb
A sűrűség, selymekről meg nem kell álmodni.
Ragacsos, fehér vérem hullott a falépcsőre, a korlátra, a kocsma kövére, az utca havas sarára. Nyomot hagytam. Holnap az Isten házába visznek, agyő élet, jön az Hôtel Dieu, de ott nem lesz orgonaszó, sem kristályos hangú angelusz, csak vastag falak, külön zárka. Abszintot, könyvet, tollat, ecsetet nem kapok, kilátás nincs, cellámon nem lesz ablak. Nem zenélnek már a kabócák, de jobb is, ha a hímek hallgatnak. Een oarige… furcsa kisfiú. Van bennem valami, de mégis, mi? Nem gyűjtök többé madárfészket. Nem lesem meg a nőstényt, mikor száll ki a mély lyukból, nem kotrom ki, taposom szét a tojásokat, nem viszem magammal a még langyos gazcsomót, hogy melegítse testemet.
válladra terítettem a zakómat
így is fáztál csak a szemedből
sütött rám valami forróság
oly régen éreztem már ilyet
...Úgy mosott
el, mint a tavaszi ár, kiöntött, dehát
miféle anyag vagyok én, és miféle
anyag az áradás készülő némasága. Egyedül
sötétedik. Gázlómadár röpte, szépséged
irtózatos közönye. Ág a vízhez. Így sodort
el.
