Alacsony, földbe süppedt a ház, ferde fedelű és homokkő kockákból épült. Az ablakok az óceánra néztek. A rozsdaszínű, gömbölyű agyagcserepek mintegy egymásból kitolódva, szorosan hajoltak rá a tetőre. A homokkő kockák illeszkedő élei között gyér moha élt. A vaspántokkal összefogott ablaktáblák ki voltak támasztva, az ablakok tárva-nyitva… Odabent egyetlen szoba volt: a nappali.
A férfi a kanapén feküdt, súlyos teste alatt összeráncolódott az ágyterítő. A hengerpárna legurult a padlóra. Nézett maga elé, a semmibe. Már régen leszokott arról, hogy a távirányítóval váltogassa a tévécsatornákat. A valójában gyöngyházfényű flittereket is rejtő, fehér pamutblúzra gondolt. Nem tudja, hogy nem volt olcsó az a fehér fonállal hímzett holmi a Boulvard Saint-Michelen. Azon az egyetlen estén a finom anyagon átsejlett valami, nem csak a melltartó. Nyugtalanította ez az apró emlék, és tehetetlennek érezte magát a mind erősebben jelentkező vággyal szemben. Most rezegni, forgolódni kezdett a mobiltelefonja a tévé tetején. Üzenete érkezett. A lány arra kéri, hozzon neki egy kavicsot a tengerpartról. Járt már ő a környéken, tudja, nem tenger, óceán van ott, meg homok, homok, ameddig a szem ellát, és egyetlen kavicsot nem lehet ott találni. A férfi nem is sejti, mi lehet ennek az üzenetnek a titkos tartalma.
Egy kavics… A nagy, kövér férfi órákkal ezelőtt érkezett ide, pihenni vágyott, ki sem mozdult még a házból. Kétezer kilométerre ettől a helytől a lány befűzi a tornacipőjét és elindul futni az éjszakába. Utána betér a környék egyetlen éjjel-nappali közértjébe és a legolcsóbb, de még iható bort választja. A címkén ez olvasható: Aligvárom. Ismerte ezt a cuvée-t, körúti moziban nincs más fehérbor a büfében. A lány nem várt semmit, sem alig, sem nagyon. Megszorította a palack nyakát és hagyta, hogy a ruganyos talpú tornacipő könnyűvé tegye lépteit.
A férfi latolgat. Jót tenne a séta a homokos tengerparton. A homokárus ne vigye még el, most, éppen most ne. Adjon még kis időt, mormogja magában. És vajon van-e kavics a homok mélyén, talál-e, megkeresné-e egyáltalán. Az Angyalszikla tövében hátha akad kőmorzsalék. Nehéz léptekkel indul el. A szél belekap bő sávolynadrágjába, a lábszárát egy-egy meggyengült hullám csapkodja. Talpa a vízben hamar elomló mélyedéseket hagy a homokon. Elindul mégis azért a kavicsért, amit egyszer már kivetett és idővel el is temetett az óceán.
