Ha képes vagyok lineárisan gondolkodni az eseményekről, akkor az higiénikus: betehetek egy darab steril vattát magam és az események közé. El tudom mesélni a dolgokat magamnak, akár másoknak is, hála a vattának. Ezen a vattán alszom éjszakánként, puha, de szöszös, reggel tele van vele a hajam. Néha csúszik, lefordulok róla álmomban vagy egyszerűen eláztatom izzadtsággal. Szívdobogásra kelek. Korábban biztos voltam abban, hogy én esti szorongó vagyok, de azt hiszem, az évek során reggeli szorongóvá váltam. Ha reggel nem vagyok jelen, lemaradtam.
november 9., éjjel 1 óra 36 perc — néhány koszos edény elmosogatása, egy bögre tea elfogyasztása (+egy kanál cukor, kevés van, venni kell!), lefekvéshez készülődés, utolsó napi Facebook-falgörgetés; Donald Trump, képek egy házibuliról, Juhász Péter, Donald Trump, Kocsis Zoltán, 14 ok, hogy miért ne randizz sportolóval, Szövegkritika és forráskiadás jegyzet iránti érdeklődés az ELTE BTK magyar 2015 csoportban, 444 — a nap kommentje, Donald Trump.
Fél tízkor érkezem, ezt beszéltük meg, mindketten dolgozunk, nem tudunk hamarabb szabadulni. Henriknek nem szóltam, hogy nem leszek bent a szállodában, ma nem vagyok ügyeletes, reggel úgysem vesz észre semmit, talán annyit, hogy jó kedvem van. Én megyek hozzád, te sosem jártál nálam, nem is tervezzük, jó ez így. Mindig viszek valamit, mogyorót, mandulát, narancslevet, néha almát. Egyszer vittem fánkot, azt mondtad, az hízlal, tele van mindenféle adalékkal, te ilyet nem eszel, rengeteget sportolsz, figyelsz az alakodra és a testsúlyodra. Megettem mindkettőt, szerintem finom volt.
Aztán elkezdtem figyelni. Figyeltem a posztjait és figyeltem a hozzászólásait, és egyre jobban elkeseredtem miatta. Amikor már olyan dolgokért is beszólt, ha valaki az új kocsija képét megosztotta. Nagyképűen odaböfögött, hogy neki már volt ilyen, ez annyira szar autó, hogy majd meglátja, mennyi baja lesz vele. Értetlenül néztem, nem is akartam elhinni. Felhívtam megint a húgomat. Érdekelt, hogy mit tud róla, mi lett ezzel a fiúval, mégis csak az ő ezeréves barátja. Azt mondja, nem érti, és a többiek (akik a bandába tartoztak) sem értik. Ő aggódik, szeretne vele beszélni, hogy mi a baja a világgal… De rájött, hogy nyilván semmi, hiszen ifjú házas, fiatal felesége van, kisgyereke született, úgy tűnik, révbe ért.
Fiatal koromban tudtam futni, elgyalogoltam volna a világ végéig is, ráadásul hetente hétszer felállt a szerszámom. Most már lassan fordulok, bár felesleges — így is tudom, hogy a szomszéd férfi az, fiatal erőteljes, pimasz. Gyűlöl engem, mert a szomszédja vagyok és dudorászok. Kussoljonmár, vénmarha, kuss-susu, kuss-kuss. Belenézek az arcába, ahogy az ajtajukban áll szétvetett lábbal, és dudorászok. Meghallja a vén marha, ha tarka, verd arcba, kuss-susu, susu-kuss, ó. És elmegyek előtte.
Ma eszembe jutottál az IKEA-s műnövényekről, főleg arról a fűszálasról a fekete cserépben, az a kedvencem. A kenyértárolóval egy vonalban a falra helyeztük két másikkal együtt, és ezt raktuk középre, de mivel a másik kettő nagyobb, alig látszik ki a tartóból. Fura egyébként is, mert ez a kis szerencsétlen svéd polietilén dísz eddig még soha egyetlen olyan gondolatot sem idézett elő bennem, amely tehozzád volna köthető. Lehet, hogy pont ezért ugrottál be ma, azon a napon, amikor semmi olyan nem történt, amely miatt bekúszhattál volna a napi rutinos ábrándok közé, még csak amolyan friendly reminder szintjén sem, nehogy azt feltételezzem már, hogy megúszom ezt a depressziós fázist nélküled.
egy nő a tükörben megigazítja a haját, majd kalapot húz. kabátjának mellére rózsát tűz, majd bezárja maga mögött a lakást és kilép az utcára. a nagykörúton mindenki siet, csatlakozik a kavalkádhoz ő is, a Lánchíd felé tartanak. a közhangulat izgatottságot sugároz, két ember szorosan megfogja egymás kezét a tömegben. a nő én vagyok.
Most fognak találkozni a parkban. A lányé volt a sarki könyvesbolt, a férfi pedig a bolttal szemben megnyílt könyváruház vezetője. A kisbolt negyvenkét év után bezárt, tönkretette az áruház. A lány régóta levelezik a férfivel, nagyon megkedvelte, de nem tudja, ki ő igazából. Szép történet és happy end a vége, ilyen filmeket nézek és várlak. Szeretem a filmeket, de a film csak film, nem segít élni. Az életben máshogy történnek a dolgok. Ma nem jössz, de úgy telik minden napom, mintha jönnél.
Szóval Váradi Olgival úgy döntöttünk, hogy nagyon unjuk a meccset, és amíg világos van, felmegyünk a közeli erdőbe. El is indultunk, amikor gondoltam egyet, visszafordultam és apunak bekiabáltam, hogy a kulcsot leteszem ide a kapufa mellé. Egy nagy fehér kő volt a kapufa, valamelyik utcabeli építkezésről hozta el kölcsön Lantos bácsi.
A kölyök lefeküdt, a füzetet kinyitva otthagyta a konyhaasztalon. Ő csak nézte, a sorok egyenetlenül dőltek, kisilabizálni lehetetlen, egyáltalán, mit tanulnak ezek az órán, írni nem tud, ez látszik. Megmosta a fogát, belebújt a dinós pizsamába, nem felejtette el betenni a fogszabályzót, pedig utálja, az ajtóból visszafordult: Akkor mi legyen ezzel a hülye fogalmazással? Befejezed? Persze, hogy befejezem, mondta ő, befejezem, csak menjen már lefeküdni, fél tizenegy elmúlt, majd én befejezem, mindent én befejezek be úgyis, tette hozzá, már csak úgy magának, házi feladatot, könyvek kiolvasását, marketingtanfolyamot, vacsorafőzést, házasságot. A gyerek magára húzta az ajtót, még kiszólt azért, hogy ma nincs mese, persze hogy nincs, ma fogalmazás van, szép álmokat.
