Nyáron, ha anyu délutános volt, apuval sokszor kimentünk a rétre focizni. Először mindig azt mondta, hogy ketten kimegyünk egy kicsit rugdosni a rétre, aztán általában csapódott hozzánk valaki, majd még valaki, végül a rugdosásból annyi lett, hogy max. én lehettem a kapufélfa.
Apu imádott focizni, anyu szerint teljesen focistaalkata is van, ráadásul ballábas, ami ugye még jobb is, mert megtévesztő. Legalábbis anyu így mesélte, ha szó esett arról, hogy apu szeret focizni. Titokban büszke volt rá, de be nem vallotta volna.
Szóval ma is kimentünk a rétre focizni, aztán kijött Váradi Olgi apukája, meg a Csendes Joli néni férje, akit nem tudok, hogy hívnak, de iszonyat jól focizik, azt tudom. Jöttek még egy páran a Homok utcából is, mindjárt megvolt a két csapat. Apu eleinte még labdavisszarúgónak alkalmazott, de azt azért hamar meguntam, és kezdtem elsomfordálni onnan. A lakáskulcsot ideadta, hogy őrizzem a kezemben, és nehogy elhagyjam, mert agyonüt. Persze mondtam, soha nem tennék olyat, hogy egy ilyen értékes dolgot, mint egy kulcscsomó, elhagyjak. (Akkor már volt saját kulcsom, amire szerintem igenis vigyáztam, de valahogy mindig eltűnt, nem értem, hogyan. Anyu hármasával csináltatta nekem a gyárban két deciért, egy műszak alatt meg is volt, úgyhogy a hülyének is megérte, nemhogy nekünk.) Amúgy ez nem is volt kulcscsomó, mert a kisebbet hoztuk magunkkal, pont azért, hogy ne kelljen cipelni a nehéz kulcsokat focizás közben. A nagy kulcscsomót otthon hagytuk, szépen felakasztva a bejárati ajtó melletti nagyszögre. Azon volt rajta apunak a telekkulcs, a gyári öltözőkulcs, a nagykapu-lakatkulcs, meg a hátsó kerti szerszámoskamra kulcsa. Ezen kívül még volt rajta legalább hat kulcs, amit nem tudtunk, hogy mit nyithatnak.
Szóval Váradi Olgival úgy döntöttünk, hogy nagyon unjuk a meccset, és amíg világos van, felmegyünk a közeli erdőbe. El is indultunk, amikor gondoltam egyet, visszafordultam és apunak bekiabáltam, hogy a kulcsot leteszem ide a kapufa mellé. Egy nagy fehér kő volt a kapufa, valamelyik utcabeli építkezésről hozta el kölcsön Lantos bácsi.
Apu észrevette, hogy letettem a kulcsot, még bólintott is, de éppen kapura lőttek, úgyhogy nem érdekeltem többé.
Olgival felmentünk az erdőszélre rettegni, mert akkoriban csuklyások támadtak minden szép lányra az erdőben és azt pletykálták, hogy a szomszéd utcából Nagyváradiék nagyobbik fia a bandavezér. Meg akartuk lesni a csuklyásokat, és terveket kovácsoltunk, hogy hogyan kapjuk majd le a fejükről a csuklyát. A tervek szövése közben hanyatt feküdtünk az erdőszélén a fűben, és nem rejtettük véka alá egymás elől a csalódottságunkat, hogy egy árva csuklyás, annyi nem jött minket molesztálni. Szinte észre se vettük, hogy lassan esteledik. Hirtelen ugrottunk fel és szaladtunk a rét felé, kicsit be is voltunk szarva, hogy már minket keres mindenki. Tévedtünk. A meccsnek éppen akkor lett vége, még hosszabbítás is volt döntetlen miatt. Apuról patakokban folyt az izzadság, látszott rajta, hogy nagyon elégedett magával. Végül győztek, boldogan dicsekedett vele. Na, induljunk hazafelé, a kulcsra vigyáztál, remélem.
Mondom, milyen kulcsra, hát ide tettem a kapufélfához, szóltam is neked, te meg bólogattál, hogy jó, jó. Bólogatott neked a vörösördög, az anyád úristenit, hogy ennyit nem lehet rádbízni, de én vagyok a hülye, hogy is gondoltam, hogy…
Egyre idegesebb lett, az összes kő alá benézett a környéken. Már sötétedett, de ordibált velem, hogy azonnal menjek és keressem meg, mert ki tudja, hova a francba tettem és hol hagytam el már megint, ebben a hónapban ez már legalább a harmadik kulcs, amit elhagyok, istenem, mennyire jellemző is ez rám!
— Kettőt.
— Micsoda?
Mondom kettőt hagytam el. Na, indulj előttem hazafelé! Az ujját felemelve fenyegetett, jobbnak láttam, ha befogom a számat. Elindultunk haza, és egész úton végig csak mondta és mondta, hogy agyonüt, ha hazaérünk, meg ilyesmi. Ijesztő volt, ilyen mérgesnek én még nem is láttam soha.
Ahogy hazaértünk, bemászott a kapun és próbált hátul valami nyitott ablakot keresni. Persze nem talált, még a redőnyök is gondosan le voltak húzva. Kénytelen volt a szomszédba becsengetni, hogy felőlük, a viszonylag magasan levő spájzablakon keresztül megpróbálna bemászni. A szomszéd néni nagyon kedves volt, még a nagyobbik létrát is kihozta, hogy apukám felérje az ablakot. Beszaladt egy kislámpáért is, hogy apu jól lásson a szürkületben. Szerencsére anyu mindig nyitva hagyta a spájzablakot, mert kellett a szellőztetés miatt.
A létra tetejéről apu megpróbálta betuszakolni magát a parányi ablakon. Nem ment. Akkor kitalálta, hogy majd felemel engem, menjek csak én, mert kicsi vagyok, beférek. Nekem tetszett az ötlet, már pattantam is a létrára, de a szomszéd néni elkezdet sivítozni, hogy ne csinálja már szomszéd, hogy gondolja, hogy azt a szegény kislányt abba a sötét spájzba berakni az ablakon keresztül, nem tehet ilyet, meg ne próbálja!
Apu így kénytelen volt magát szuszakolni továbbra is, nem venné a lelkére, ha a szomszéd néni telekürtölné az utcát, hogy milyen apa ő. (Szerintem csak én hallottam, hogy azt mondta, hülye picsa.)
Nagy nehezen átnyomta magát a spájzablakon, nagy csörrenést hallottunk, abból gondoltuk, hogy leért a földre a másik oldalon.
Szaladtam a kapuhoz, már jött is apu nagyon mérgesen a nagyobbik kulcscsomóval a kezében. Káromkodott rendesen, a hasáról és a hátáról végig lejött a bőr, itt-ott vérzett is. Kicsit húztam a nyakam, szaladtam befelé. Nagyon gyors reflexű gyerek voltam, így a bejárati ajtóban csak elsuhant mellettem a seggberúgás. Mivel elugrottam előle, úgy szökkentem, hogy végigszántottam a folyosót.
Apu nagy dirrel-dúrral jött utánam, már azt hittem, rosszul lesz, annyira idegesnek tűnt. Azt gondoltam, biztosan megvárja anyut, hogy elpanaszolja neki este fél tizenegykor, micsoda egy átkozott rossz kölyök vagyok. Abban a pillanatban már halottam is, hogy mondja, na, majd anyádnak beszámolhatsz róla, mit műveltél. Ezért az jutott eszembe, hogy kedveskedek neki, hátha nem árul el anyunak. Melegítek vizet apuci, hogy meg tudj fürdeni, nagyon leizzadtál, mondtam, annyira kedvesen, amennyire csak tudtam. Apu legyintett, hogy jó idő van, nem szarakodik ő a sparhelttel, lefürdik hideg vízben, hozzam csak ki a lavórt a spájzból. Elrendeztem mindent, szépen ráraktam a konyhaasztalra a lavórt, vizet is öntöttem bele, meg törölközőt is készítettem.
Apu leordított, hogy húzzak kifelé, hadd tudjon mosakodni tisztességesen, ne tátsam itt a számat, akkor lettem volna ilyen lelkes, meg figyelmes, amikor elhagytam a kulcsot. Ki is takarodtam egy másodperc alatt.
Így aztán csak kintről hallottam, hogy csörrent a rövidnadrágja, amikor ledobta. Azt is csak kintről hallottam, hogy válogatott káromkodásokkal kísérve vallotta be magának, hogy a hátsó zsebbe zippzározta a kulcsot.
Még szerencse, hogy nem ért el a seggberúgás, mondtam neki, amikor kijött. Csak annyit dörmögött, hogy anyádnak meg nem kell mindig mindent elmesélni…