Fél tízkor érkezem, ezt beszéltük meg, mindketten dolgozunk, nem tudunk hamarabb szabadulni. Henriknek nem szóltam, hogy nem leszek bent a szállodában, ma nem vagyok ügyeletes, reggel úgysem vesz észre semmit, talán annyit, hogy jó kedvem van. Én megyek hozzád, te sosem jártál nálam, nem is tervezzük, jó ez így. Mindig viszek valamit, mogyorót, mandulát, narancslevet, néha almát. Egyszer vittem fánkot, azt mondtad, az hízlal, tele van mindenféle adalékkal, te ilyet nem eszel, rengeteget sportolsz, figyelsz az alakodra és a testsúlyodra. Megettem mindkettőt, szerintem finom volt.
Most fognak találkozni a parkban. A lányé volt a sarki könyvesbolt, a férfi pedig a bolttal szemben megnyílt könyváruház vezetője. A kisbolt negyvenkét év után bezárt, tönkretette az áruház. A lány régóta levelezik a férfivel, nagyon megkedvelte, de nem tudja, ki ő igazából. Szép történet és happy end a vége, ilyen filmeket nézek és várlak. Szeretem a filmeket, de a film csak film, nem segít élni. Az életben máshogy történnek a dolgok. Ma nem jössz, de úgy telik minden napom, mintha jönnél.
Henrik már múltkor is furcsán érezte magát, amikor megtalálta azt a papírt Hédi kézírásával, ami egy játékférfiról szólt. Próbálta beküldeni Pista bácsit Hédi szobájába azzal az ürüggyel, hogy nézze meg, minden rendben van-e műszakilag. Pista bácsi bármit megszerel a házban, Henrik legmerészebb kéréseit teljesíti, de Hédi szobájába ugyan be nem megy. Ezt még a lány évekkel ezelőtt tisztázta vele, csak az ő kérésére mehet be, és ezt azóta is tiszteletben tartja. Henrik tudni szerette volna, hogy valóban létezik-e egy olyan tábla, amiről Hédi írt. Maga sem igazán értette, miért olyan fontos kérdés ez. Most megint talált a pultban a papírok között egy szöveget egy biciklis lányról.
Ismerem a pincért, minden nap innen viszek ebédet. Gyorsan kapsz egyszerű ételt, mellé kedvességet, mosolyt, bókokat. Főleg a bókok miatt járok ide. Belépek az ajtón, a fiú rám néz, köszön, elhaladok mellette. Lehet rendelni, kérdezem. Ma bármit lehet, válaszolja mosolyogva. Váratlanul ér a felajánlás, hirtelen nem jut eszembe semmi, ami a bármi lehet, rántott húst kérek salátával. Nemrég olvastam, a férfi csak azt veszi el egy nőtől, amit kockázat nélkül megszerezhet. Több nem kell. Elég a mosolyom, hogy felvidítsam, a szemem, hogy összenézzünk vagy a kezem, hogy hozzáérjen, amikor átadja a szatyrot az ebédemmel. Mást, többet nem akar, részeket csak.
Henrik már kétszer átnézte a recepciós pultban a fiókokat, nem találja azt a listát, amit minden reggel kinyomtat az aznapi érkezők kéréseivel. Hédi biztos tudná, hova tette. Számtalanszor előfordult már, nem is érti sose, amikor ő percekig keres egy anyagot, átnéz minden mappát, aztán felhívja Hédit, ott van, ahol lenni szokott, kapja a választ. Pár perc múlva Hédi megjelenik a pultban, kihúzza azt a fiókot, amit Henrik is átnézett már, belenyúl és kiveszi a papírokat a helyéről. Úgy megy tovább a dolgára, hogy rá sem néz Henrikre.
ez egy júliusi vasárnap, nincs konkrét feladat, ütemterv, a gyerekek a mamánál, te kimentél a tóhoz egész napra horgászni, egyedül vagyok. Hagyom, alakuljon ez a nap, ahogy akar. Nincs más dolgom, figyelek, hátha másképp látok valamit, mint eddig. [Azt akarom látni, ami az orrom előtt van.]
Madridba utazom. Úgy döntöttem, színes ruhákat viszek, feketét nem. Pedig szeretem a fekete nadrágomat, kinyúlt színes pólóval és fehér zsabós inggel is jó, de mielőtt elindulnék, átöltözöm, a kék farmert veszem fel inkább. Előkeresem a szekrényből a derékig érő barna dzsekit és a bordó bőrtáskát, így fogom járni a várost. A készülődés legutolsó pillanatában kilakkozom a körmömet vörösre. A piros színt szereted, feltűnő, illik hozzád, van egy nagyon piros bakancsod, az a kedvenced, mondod, mutatod is, lefotóztad, de veszel majd egy ugyanolyan citromsárgát.
