Fél tízkor érkezem, ezt beszéltük meg, mindketten dolgozunk, nem tudunk hamarabb szabadulni. Henriknek nem szóltam, hogy nem leszek bent a szállodában, ma nem vagyok ügyeletes, reggel úgysem vesz észre semmit, talán annyit, hogy jó kedvem van. Én megyek hozzád, te sosem jártál nálam, nem is tervezzük, jó ez így. Mindig viszek valamit, mogyorót, mandulát, narancslevet, néha almát. Egyszer vittem fánkot, azt mondtad, az hizlal, tele van mindenféle adalékkal, te ilyet nem eszel, rengeteget sportolsz, figyelsz az alakodra és a testsúlyodra. Mindkettőt megettem, finom volt.
Szeretem, ahogy vársz, mosolyogva nyitod a kaput, jó az illatod és látszik, hogy most vasaltad ki az inged. A becenevemen szólítasz, így csak néhányan hívnak, főleg, akik nem igazán ismernek, de kedveskedni szeretnének. Tőled jól esik hallani ezt a szót, mástól nem annyira. Borral kínálsz, de kérhetek pálinkát is, mint mindig. Szeretem a pálinkát, egész kevéstől is kipirosodik az arcom, lelassulnak a mozdulataim és segít nem gondolkodni, hagyni, hogy történjenek a dolgok. Ez egy döntés, pálinkát kérek, hozzá vizet kísérőnek. Megfigyeltem, mindkettőnknek jó, ha lelassulok.
Hajnal kettőkor még beszélgetünk, rengeteg közös ismerősünk van, mindig történik valakivel valami az alatt a két hónap alatt, mióta utoljára láttuk egymást. Ritkán beszélsz a szerelmedről, általában kerülöd a témát. Volt, hogy rákérdeztem, de észrevettem, ha túl közel vagy egy élményhez, nem tudsz róla beszélni. Egyszer azt mondtad, jó pszichológus vagyok, nekem megnyílnak az emberek. Én is nyitok feléd, de azt nem látod, én meg nem bánom. Lefekvés előtt kiállsz az erkélyre, elszívsz egy szál cigarettát. Nem dohányzom, de veled megyek, finom a szád, amikor füstös. Három után lekapcsolsz minden villanyt, kinyitod az ablakot, kellemesen hűvös az éjszaka.
Választhatok térfelet, neked mindegy, akkor legyen a bal, azt szeretem, a szív oldala. Kérek egy pólót, pedig meleg van, megszokásból fázom, hideg a kezem és a lábam is. Hétre húzod az órád, reggel menned kell, nekem se baj, ha korán visszaérek. Hátulról átölelsz, mintha minden nap így aludnánk el, otthonos érzés. Éjszaka mélyen alszol, nem veszed észre, hogy fent vagyok, forgolódom, nem vagyok a helyemen.
Reggel csinálsz nekem kávét, kekszet is készítesz mellé, így szereted a dolgokat, kerek egésznek, olyan félmegoldással, hogy kávé keksz nélkül, nem elégszel meg. Én sem. Nem ülök le az asztalhoz, állva tartogatom a csészét, közben még egyszer megölellek, a kapuban nem szoktál, de bent még igen, és ez kell ahhoz, hogy elinduljak. Köntösben kísérsz ki, adsz egy puszit a számra és bezárod mögöttem a kaput. Sosem tudom, hogy még visszafekszel vagy elindulsz dolgozni vagy futni vagy mit tervezel.
Nyolcra érek a szállodába, ilyenkor minden csendes, kilenc körül kezd pezsegni, elsodornak a történések, beszippant a munka és ettől a pillanattól az egész nap úgy telik el, hogy nem gondolok rád és a veled töltött éjszakára. Henriknek most nem tűnik fel semmi, nem áll meg egy pillanatra, ahogy szokta, amikor másnak lát és mosolyodik el alig észrevehetően. Este a zuhany alatt jut eszembe, hogy vajon ma az ágynak melyik oldalán alszol és rájövök, hogy bárhogy is van, nem fontos. Holnap reggel megírom neked, hogy nem megyek hozzád többet, és így is lesz.