A tűz meséje

A kölyök lefeküdt, a füzetet kinyitva otthagyta a konyhaasztalon. Ő csak nézte, a sorok egyenetlenül dőltek, kisilabizálni lehetetlen, egyáltalán, mit tanulnak ezek az órán, írni nem tud, ez látszik. Megmosta a fogát, belebújt a dinós pizsamába, nem felejtette el betenni a fogszabályzót, pedig utálja, az ajtóból visszafordult: Akkor mi legyen ezzel a hülye fogalmazással? Befejezed? Persze, hogy befejezem, mondta ő, befejezem, csak menjen már lefeküdni, fél tizenegy elmúlt, majd én befejezem, mindent én befejezek be úgyis, tette hozzá, már csak úgy magának, házi feladatot, könyvek kiolvasását, marketingtanfolyamot, vacsorafőzést, házasságot. A gyerek magára húzta az ajtót, még kiszólt azért, hogy ma nincs mese, persze hogy nincs, ma fogalmazás van, szép álmokat.

A tűz az emberiség legnagyobb jótevője. Piros lángja veszélyes is lehet, anyukám mondta, mondjuk ezt magamtól is tudom, mert egyszer belenyúltam a gázlángba, mikor beleesett az egyik legófigurám és gondoltam, megmentem. Mint az igazi tűzoltók. De minden balul sült el, a figura elégett, nekem meg két hétig be volt kötve a mutató meg a középső ujjam. Anyukám nagyon megszidott, de láttam rajta, hogy nagyobb az ijedtsége a haragjánál. A tüzet Pithagorasznak (áthúzva, javítva: Prométheusznak) köszönheti az emberiség. Én személy szerint meg is köszönném neki, de kezet fogni nem szeretnék azzal az emberrel, mert még mindig érzékeny egy kicsit a bőr a két ujjamon. Azért még szeretnék tűzoltó lenni nagykoromban, szerintem az izgalmas.
Nyáron szoktunk grillezni a teraszon. A fogalmazás tárgya a tűz volt, és én most ennyit tudok elmondani a témával kapcsolatban.

A kölyök lefeküdt, a füzetet kinyitva otthagyta a konyhaasztalon. Ő csak nézte, a sorok egyenetlenül dőltek, kisilabizálni lehetetlen, egyáltalán, mit tanulnak ezek az órán, írni nem tud, ez látszik. Megmosta a fogát, belebújt a dinós pizsamába, nem felejtette el betenni a fogszabályzót, pedig utálja, az ajtóból visszafordult: Akkor mi legyen ezzel a hülye fogalmazással? Befejezed? Persze, hogy befejezem, mondta ő, befejezem, csak menjen már lefeküdni, fél tizenegy elmúlt, majd én befejezem, mindent én befejezek, be úgyis, tette hozzá, már csak úgy magának, házi feladatot, könyvek kiolvasását, marketingtanfolyamot, vacsorafőzést, házasságot. A gyerek magára húzta az ajtót, még kiszólt azért, hogy ma nincs mese, persze hogy nincs, ma fogalmazás van, szép álmokat.

Egy darabig ücsörgött a csíkos lapos füzet felett. Megfogalmazni a benne feszülő dolgokat — ebben sosem volt jó. Fejben élt lelkiséget, minek mindent kimondani, az majdnem olyan veszélyes, mint a tűz, mindig van következmény, porrá ég a ház(asság), például. Szörnyen plasztikus nyelv a magyar. Ő már amúgy sem házas, a házat eladták és elosztották a pénzt, neki kocsi kellett inkább, messze van a gyerek iskolája, s persze edzésre is oda kell érni, a többit meg betette a bankba. Általánosban tornából és technikából volt jó igazán, a kötélmászás neki sikerült elsőre és sokáig úgy volt, gimi után a testnevelésire megy, aztán tovább tanul Masterben gyógytesisnek, de közbejött a gyerek és a házasság. Meg a ház. Az építkezés, pontosabban. Nem volt különösebben sikeres benne, akár a fogalmazásokban. Fogta a gyerek elefántos radírját és gyorsan kiradírozta az utolsó mondatot.

Magáról például sosem tudna írni. Még mesét sem. Volt egyszer egy Vali nevű nő, nem túl csinos, nem túl fiatal, úgy harminc és még több között, budapesti, szőke, egyke, pesti öröklakás örököse, szüleinek szeme fénye, akik mennyiszer elmondták neki: Csak nem fogsz az első jöttmenttel szóba állni, édes lányom? A lakást fullra berendezte, saját igényei szerint, két közfalat ütöttek ki a munkások a nagy magyar álomért, egy közepes amerikai konyháért. Felnőttségéből két dologra volt büszke: az összenőtt lábujjaira és az amerikai konyhájára. A lábát válogatott férfiak kényeztették. Valaki egész fotósorozatot is csinált belőle — Egy zseniális boka története —, rengeteg a lábfetisiszta. Ami az amerikai konyhát illeti: jön az első kretén, ő beleszeret és a kretén felgyújtja a konyhát. Méghozzá rögtön az első randin. El akarlak kápráztatni a főztömmel, mondta a férfi, aki nem lábfetisiszta volt hál’ istennek, hanem szakács egy gyorsétteremben, frissensültek specializációval. Te csak feküdj be a kádba, mondta mosolyogva és Vali úgy érezte, végre itt az ő mennyországa.

Pár szót kihúzott a csíkos füzetlapon. Egyáltalán: írnak egy mesébe olyat, hogy kretén? Eladták a füstszagú lakást, ahol amúgy is csak két hónapig laktak közösen, minden éjjel keféltek és belevágtak az építkezésbe, hiába tiltakoztak a szülők. Ami ilyen tüzesen indul, azt nem szabad oltogatni, ezt mondogatták egymásnak, olyan mottóféle volt ez, nem túl nagy meggyőződéssel hajtogatva, de legalább felszabadultan. Közeledett a másoddiplomás felvételi ideje, veszekedett a melósokkal, a megejtő mosolyú gyorséttermessel, a saját belső hangjával, amelyik folyton azt sutyorogta: basszus, hát én terhes vagyok.

Belefáradt ebbe az egészbe. Holnap korábban kel, helyettesíti egy kolléganőjét, így három osztályt kell leosztályoznia kézen átfordulásból. Egyszer úgyis elhamvad minden. Nem akart perzselő vágyakat, csak azt akarta, hogy ötödikére rendben megérkezzen az ehavi tartásdíj. Maga alá húzta a lábát, megint a füzetre nézett és a kitörölt betűk helyére, szorosan követve a gyerekkéz vonalait megint odaírta a mondatot: A fogalmazás tárgya a tűz volt, és én most ennyit tudok elmondani a témával kapcsolatban.