Kocsis Noémi

Fiatal koromban tudtam futni, elgyalogoltam volna a világ végéig is, ráadásul hetente hétszer felállt a szerszámom. Most már lassan fordulok, bár felesleges — így is tudom, hogy a szomszéd férfi az, fiatal erőteljes, pimasz. Gyűlöl engem, mert a szomszédja vagyok és dudorászok. Kussoljonmár, vénmarha, kuss-susu, kuss-kuss. Belenézek az arcába, ahogy az ajtajukban áll szétvetett lábbal, és dudorászok. Meghallja a vén marha, ha tarka, verd arcba, kuss-susu, susu-kuss, ó. És elmegyek előtte.

A kölyök lefeküdt, a füzetet kinyitva otthagyta a konyhaasztalon. Ő csak nézte, a sorok egyenetlenül dőltek, kisilabizálni lehetetlen, egyáltalán, mit tanulnak ezek az órán, írni nem tud, ez látszik. Megmosta a fogát, belebújt a dinós pizsamába, nem felejtette el betenni a fogszabályzót, pedig utálja, az ajtóból visszafordult: Akkor mi legyen ezzel a hülye fogalmazással? Befejezed? Persze, hogy befejezem, mondta ő, befejezem, csak menjen már lefeküdni, fél tizenegy elmúlt, majd én befejezem, mindent én befejezek be úgyis, tette hozzá, már csak úgy magának, házi feladatot, könyvek kiolvasását, marketingtanfolyamot, vacsorafőzést, házasságot. A gyerek magára húzta az ajtót, még kiszólt azért, hogy ma nincs mese, persze hogy nincs, ma fogalmazás van, szép álmokat.

El kell mosogatni, később már nehéz lesz levakarni a rászáradt csirkezsírt. Míg jár a keze a szivaccsal, azokra az időkre gondol elmélázva, mikor még egészen máshogy gondolta ezt az Ilona. Mikor a Kálmán szeretője lett. Mikor azt hitte, ha a rendelőben csinálják, ő nem fog rájönni semmire. Mikor megírta azt a kis cédulát, sietősen odavetett betűkkel: „Ha a feleséged idő közben mégis meghalna, tudod, hol keress!”

Minden hétvégén nála ebédeltek, laktatókat főzött, krumplit, tésztásakat. A szomszédasszony nővére tyúkokat tartott háznál, néha abból is kapott. Nem szabad válogatni, kislányom, látod, a nagymama kiteszi a lelkét is, mondta a veje az asztalnál. Bár lenne egy kicsit ügyesebb ez a Jani. Mentek volna ki németbe, mikor még annyi volt a lehetőség. És helyette: egy újabb kislány. Elnézte az öthónapos kicsit, most jöhetnek a fogai, mindent összenyálaz. A nagyobbik meg rugdosódik az asztal alatt, hiába szólnak rá.

Julinak pisilnie kell. Rita nyavalyog, hamarosan le fog merülni a mobilja, ő meg feladta a gurulós kofferben a töltőjét. Judit elmélyülten esemesezget. Juli nem akar egyedül vécét keresni, hátha eltéved, ahogy általában. Rita megtalálja a blézere zsebében a csomag rágót, amit két nappal korábban vett, de azóta hiába kereste a táskájában. Judit felnézve a telefonjából megjegyezi, jó lenne még sörözni egyet indulás előtt. Juli elmegy vécére, egyedül. Rita fúj egy rágóbuborékot, nagy pukkanással visszanyeli.