Visy Beatrix: Súlyos határsértés

Tanulmányok Ha komoly szavakat akarunk találni a cím súlyos jelzőjéhez, s választ arra, mi is az elemzések, gondolatmenetek kihívása: nem más, mint megérteni és értelmezni „a megfogalmazás és létezés közt meredő vasfüggönyt, az elbeszélő és hallgatósága közt meredő vasfüggönyt, az…

Kőrizs Imre: Szárnyalni gyalog

A félhosszú vers poétikája Ez a könyv félhosszú versekről szól. A kategóriát Tandori Dezső vezette be Az erősebb lét közelében című könyvében, a jelen kötet címét pedig Arany ihlette, aki a makámáról, a rímes prózáról írta azt, hogy „annyi, mint:…

„Van szemünk, húsunk, szánk” — Nádas Péter színháza

(Dömötör Andrással, Gergye Krisztiánnal és Jákfalvi Magdolnával beszélget Bazsányi Sándor) Gergye Krisztián, Jákfalvi Magdolna, Bazsányi Sándor. Fotó: Birtalan Zsolt Bazsányi Sándor: Nádas Péter színházi tevékenységéről beszélgetünk.[*] Ami valamikor a hetvenes években kezdődött, amikor a Rónay György által vezetett Vigíliában színházkritikusként…

Domján Gábor: Útlezárás

Domján Gábor Nem kísértem el az albérletébe. Családi ház, külön bejárat, Ifjú Gárda utca öt. Négy öreg vasutas: elváltak, agglegények. Nem érdekelt, hol él, hogy lakik. Csak a nevemet kaptam tőle és egy pofont látogatáskor, mert bizonygattam, tudom a szorzótáblát,…

PETŐFI 200 — Földényi F. László esszéje

Földényi F. László: Petőfi Felhőkje — a 21. századból rácsodálkozva A Petőfi Irodalmi Múzeum Gyűjteményéből Könyvritkaságok fekszenek előttem a könyvtári asztalon. Középen a Felhők 1846-os kiadása, balra A helység kalapácsának 1844-es, jobbra az Összes költemények 1848-as kiadása. E két utóbbit…

Zebegény: a megtalált Paradicsom

Magánlevél Kieselbach Tamásnak — Szőnyi Istvánról Kőszeg Ferenc Kedves Tamás! Szeretném ezúton is megköszönni ezt a gyönyörű Szőnyi-monográfiát. Engem nem kellett meggyőzni arról, hogy Szőnyi volt a két világháború közötti „posztimpresszionista” korszak legjelentősebb festője. Nem mintha olyan nagy műértő lennék. De…

A „melegszívű munkásvárostól” az operafesztiválig

A Műút köszöntötte a 200 éves Miskolci Nemzeti Színházat (b-j) Hegyi Árpád Jutocsa, Csiszár Imre, Béres Attila, Bazsányi Sándor A Műút folyóirat által szervezett pódiumbeszélgetés az idén 200 éves Miskolci Nemzeti Színház közelmúltbeli 33 évéről (1979-2012) szólt. A rendezvényen a…

Deák Botond: A kimerülés

Kabai Lóránt emlékének Nem érek rá, ügynökök, árusok kíméljenek, nekem nincs időm ilyesmire!, más emberek titkait őrzöm, és igen, gyűlölöm ezt a pincét is, ráz tőle a hideg, ez egy nehéz időszak nekem, egy kihívás, mi lesz a következő lépés?,…

Horváth Eve: Versek

Horváth Eve Beültem egy helyre A túl sok hétköznap eltakarja a valóságot. Bent ragadsz, tutti-frutti a fogban, ami csak őröl. De legalább édes vagy. Képzeld el, ahogyan egy seb kifejezi magát. Felfekvés, mondjuk. Ledobja bőreit, váladékozik. Egy új csillag, nevezzük…