(Nádas Péter: Rémtörténetek. Jelenkor Kiadó, 2022) Visy Beatrix Rendkívül leegyszerűsítve és absztrahálva „ora et labora” kezdődik Nádas Péter Rémtörténetek című műve. Teréz és Róza, a regény két jelentős szereplője, rója kapával a sorokat, miközben „magukban mammognak valamin vagy dühödten morgolódnak.…
Visy Beatrix kritikája Láng Orsolya: Pályamatricák című kötetéről (Lector kiadó) a Műútból
Visy Beatrix kritikája Lesi Zoltán: Magasugrás című kötetéről (Prae Kiadó) a friss Műútból
Visy Beatrix kritikája Fenyvesi Orsolya: A látvány / Kommentárok meg nem írt versekhez c. kötetéről (Scolar Kiadó) a friss Műútból
A Mágneshegyben mindenki egy kicsit saját agymenésének a foglya, csak egyedi nézőpontok, zárt univerzumok léteznek, talán Börönd Enikő az egyetlen kivétel ez alól, aki megpróbál kezdeni valamit családi múltjával, szüleitől hozott, örökölt terheivel. Nemcsak Békás vagy a pesti értelmiségi kör külön-külön világ, hanem az egyes emberek is, senki nem tud elszakadni saját mágneshegyétől, saját múltjától, önzésétől, szorongásaitól, frusztrációitól (bár ezekre nem feltétlenül reflektálnak), pedig még az sem biztos, hogy van sugárzás.
Mert nem tünteti el, nem iktatja ki az Ént, de az ábrázolásmód által háttérbe helyezi, másodlagosként „tételezi” az Én — világban, létezésben való — szerepét, jelentőségét.
Az Üdvözlet a kontinens belsejéből olyan kötetcím, ami nem hagy nyugodni. Első mondatom megfogalmazásáig napról napra, óráról órára viaskodtam, hogy a cím melyik komponensével nyissam írásomat, melyik vezethet be a legeredményesebben a kötet belsejébe.
„Én nem leszek kolbász, se hurka” — dehogynem, drágám, nincs más választásod! Kezdhetjük akár így is Bencsik Orsolya kis va(j)dmagyarjával való párbeszédünket. A különös családregény ugyanis sertéslapockák és dagadók vidékére, a hizlaldák, sertésólak, bélmosás szintjére helyezi (vissza) ábrázolt világát, a folyamatos határátlépésekkel jellemezhető mű néhol zavarba ejtően provokatív, de mégis finoman összetett (poétikai) eszközökkel ábrázolja — az Akció van! házias, pikáns fűszerezésű elbeszéléseit szervesen folytatva — egy vajdasági magyar család sorsát.
Az időjárás-jelentésekhez hasonlóan Térey János legújabb regénye is előrejelzés. A 2019-ben játszódó verses regény, vagy saját olvasatomban regényes körkép Európa és Magyarország éghajlati illetve társadalmi, politikai, kulturális kilátásait ábrázolja, de inkább tűnik kockázatmentes prognózisnak a 2010-es évek végének emberéről, életmódjáról, politikai-társadalmi közegeiről, mint merész disztópiának. Beválási esélye egyfelől nyolcvan százalék feletti, ami a puccos tizenkettedik kerület és mondjuk Lana Del Ray popkultúrabeli 2019-es helyzetét illeti, de alig-alig valami, ha a szerző által felvázolt politikai víziót tekintjük.
A kisregény egy szerelem, egy kapcsolat egészét, ívét mondja el, a megszerelmesedéstől a szakítást követő „gyászmunkáig”. Ám mindez, és még mi minden, lassan, némileg rejtegetve, enigmatikusan, (szó)képek és jelek számtalan zárványába fogva áll előttünk, megfaragva, mint egy szobor, bizonyos felületeket koncepciózusan megvilágítva, kimeszelve, mint mondjuk a tej. (Ez utóbbi képzetet a kötet illusztrációi is megerősíthetik.) A mű tulajdonképpen nem is elmond, elmesél, hanem ábrázol, hangulatképeket, apró jeleneteket, tárgyi környezetből és városszegmensekből készített nyelvi miniatúrákat, lírai, gondolati reflexiókat helyez egymás után, az elbeszélő ezekbe csomagolja történetét, vagyis inkább érzéseinek, szenvedélyének, fájdalmának, visszafojtott indulatainak tapasztalatait, folyamatát.
