Tellinger András a Műút folyóirat kezdeteitől, 2007-től a lap belíveinek és külalakjának formálója. Az alapítás előtt a Műút vizuális arculatával kapcsolatban kiírt, nagy sikerű pályázaton ő még nem indult. Viszont a későbbi nyertes, a Szurcsik János által megtervezett belső szerkezetet, az egyensúlyokat, a kép–szöveg viszonyát meghatározó elrendezés érzékeny módját hiánytalanul tudta folytatni. Egy tervező szerkesztő grafikus egyik legnehezebb dolga talán az adott oldalszámon belül tartani azt a szövegmennyiséget, melyet a rovatvezetők, szerkesztők neki átadnak, mindezt úgy, hogy a szöveg könnyen olvasható, áttekinthető legyen. És nem mellékesen mindemellett a Műút egyik fő célkitűzését is elérte, és folyamatosan szinten tartotta, miszerint a szöveg ne uralja mindenhatóan a lapot, az oldalakat, képek tegyék szellősebbé, élvezhetővé a Műút nyomtatott megjelenését, amikor kezébe veszi az olvasó. Tellinger András a legmesszemenőkig teljesítette azt a feladatát, hogy rövid idő alatt a Műút nem csak tartalmában az egyik legjobb, de külalakjában is az ország egyik legszebb irodalmi lapjává váljon.
Magam, aki 17 éve szállítom a képanyagot az egyes számokhoz, tudom, hogy milyen érzékenységet, odafigyelést, és nagyon nagyfokú kreativitást igényel ez a munka. A Műút szerencséje, hogy Tellinger Bandi nagyon olvasott ember, ezenkívül otthon van a film és a színház világában, így könnyen tudja magában összefésülni a különböző szöveges és képi tartalmakat. A Műút folyóirat sohasem közölt illusztrációkat, nem rendelt, és nem is kapott olyan képeket, amelyek egy-egy, a lapban megjelent konkrét tartalomhoz kötődtek volna. A Műút kezdetektől tartotta magát ahhoz az alapvetéshez, hogy a képek vendégek itt a lapban, szívesen látott vendégek, amely helyzetet elfogadták a képzőművészek is, annak ellenére, hogy a borítókat is beleszámítva, szinte soha nem közöltünk egy-egy műalkotást a maga teljességében, eredeti arányaiban, vágások nélkül. Egy fura szimbiózis alakult ki így a lapban, amelyben Tellinger mint jó kertész rendezgette a különböző mezőket és ágyásokat, hogy a művészet más-más ágairól fakadt hajtások, termések, szépen megéljenek egymás mellett.
Néha a lehető leglehetetlenebb feladatokat kapva, olyan összecsengéseket hozott létre a Műút oldalain szövegek és képek között, amelyek elképesztő módon gazdagították hol a szövegek, hol a képek jelentéstartományát. Ehhez persze a lehető legmélyebben kellett magában feldolgozni a kapott szöveganyagot (verset, prózát egyaránt) és a roppant változatos képanyagot, amelyek szinte kivétel nélkül a kortárs magyar művészeti életből érkeztek. Most, hogy 17 év után Bandi megválik a Műúttól, csak bízhatunk abban, hogy akad méltó utóda ebben a roppant szép és bonyolult munkában, ő maga pedig találjon olyan feladatokat, amelyek újabb 17 évre olyan elégedetté teszik majd, mint itt volt ugyanennyi ideig.
Kishonthy Zsolt
a Műút felelős kiadója