Kabai Lóránt emlékének
Nem érek rá, ügynökök, árusok kíméljenek, nekem nincs időm ilyesmire!, más emberek titkait őrzöm, és igen, gyűlölöm ezt a pincét is, ráz tőle a hideg, ez egy nehéz időszak nekem, egy kihívás, mi lesz a következő lépés?, be kell pótolnom az eltűnt időt, van bennem egy különös érzékenység, de a múlt nem jöhet vissza, pedig mindent vállalok, és tudom, hogy egyedül erre leszek képes. A helyzet a következő; minden megvolt már, cinikusan néztem a világot, ettől ilyen poros a ház is, tovább küzdök hát, evezek az ár ellen, és sodródok, napról napra a tegnap felé, részegként, üveges szemekkel botorkálok a táncteremben, aztán vonaglani kezdek, mintha táncolnék, később már térdre borulva, visításszerű hangon énekelek: nem látom a buszon, ő pedig biztosan néz!, ez véletlen, az Isten biztos csöndben akart maradni…