Kategória Műfordítás

Jácint falatjain éltem túl. Éhségem meg nem hunyászkodott. Simára nyalt porzók, beporzott torok; a Szépségtől fulladoztam.

Eorann a két vidrakölykünkről ír, Vackuk előtt udvaroltak egymásnak — Elképzelem pajkos vadulásukat...

Ha sohasem vágytál rá, legalább egy másodpercig, hogy Tarr Béla filmjeinek hőse legyél, sohasem fogsz egyet sem megérteni közülük.

Fehér hegycsúcsok a háttérben, valami furcsa madarak a levegőben, alattuk korcsolyázók a jégen, élvezték a világosság utolsó sugarait.

Gyerekkorom egyik legsokkolóbb felfedezése a felismerés, hogy az 1960-as születésem előtt alig tizenöt évvel ért véget a II. világháború.

Holdtalan éj a sziklaperemen, megfosztott minket a tengertől. Ami zafír volt a durva kék mögött, üvöltés csak: csukott szemhéjaknál sötétebb hullámok rombolják a sziklákat, de ezt se látjuk...

...Talán ahogy a tojás fodros szélei a serpenyőt csapkodták, vagy a barna héj fogatán kívül rekedt belsőségek alaktalansága eszembe juttatta a furcsa játékot, amit cserkészként játszottam. Ez volt az amőba.

Az a horogként a homlokodba lógó,
fekete tincs — ott sincs, míg ki nem nyitod
az angol–román szótárt,
hogy kikeresd az alapvető igéket,
és ahogy a lapra nézel, a hajszálak
csigavonala árnyékot vet a szó
fordítására: kell.