Holdtalan éj a sziklaperemen, megfosztott minket
a tengertől. Ami zafír volt a durva kék mögött,
üvöltés csak: csukott szemhéjaknál sötétebb hullámok
rombolják a sziklákat, de ezt se látjuk. A napfény
itt felejtett kettőnket. A só íze: ajkunkon el nem
csattant csók. És a csönd füleinkben vágtató
vér, erőszakos szünet kérdésed és aközött,
amit nem fogok mondani. Nincs válaszom;
most már az óceán a torkom.
Mohácsi Balázs fordítása