ha elhagy,
de most is
elméje üres
utcáit
járom
izzón.
Jácint falatjain éltem túl.
Éhségem meg nem hunyászkodott.
Simára nyalt porzók, beporzott
torok; a Szépségtől fulladoztam.
Senki sem bocsátja
meg nekem, amit magammal
tettem.
Megremeg a föld
kampós csókjaimtól.
Hátat fordítanak
a fenyők. Tudják,
mire vagyok képes
lábaim bilincsével.
Holdtalan éj a sziklaperemen, megfosztott minket
a tengertől. Ami zafír volt a durva kék mögött,
üvöltés csak: csukott szemhéjaknál sötétebb hullámok
rombolják a sziklákat, de ezt se látjuk...
Az ágyban homorú hátad íve
válaszolt ölelésem hőjére
& Harlem alig ébredezett alattunk,
amikor egy romos ház megadta