Abban az időben, amikor a múltunk készült, a felnégyeléselmélet uralkodott a lefejezéselmélettel szemben. Utóbbi a legmodernebb államalapítási kísérletek esetében úgy tűnik, elengedhetetlen, és Mohamedig, a prófétáig vezetik vissza. Előbbit Jézusra vezetik vissza, aki egyes iskolák szerint isten fia volt, mások szerint nem, és aki véleményem szerint nem vallást alapított, hanem praxist.
A medve többek között abban különbözik az embertől, hogy nem tölt el huzamosabb időt ott, ahol neki nem jó. Mert a medve egy okos állat. Az ember viszont sokkal több mindent képes megszokni, mint a medve, azt is, hogy nem jó neki, hanem rossz, sőt egyre rosszabb.
Elzárkózni olyan probléma elől, amelynek részben okozói, részben szinte kizárólagosan esélyes megoldói lehetünk (a „Nyugat”), több, mint bűn vagy hiba: dőreség. A falakkal történő gátvetés kísérlete nem ismeretlen a történelemben (kínai nagy fal, római limesek), a jelenlegi helyzet ezekhez képest azonban tartalmaz néhány új elemet. Vannak a magyar belpolitikában elterjedt nézetek (nem leszünk gyarmat — na, az pont nem voltunk, ellenben szívtunk eleget a hadak útján), miszerint ami belül van, az mind jó, ellenben ami kívülről jön, az mind rossz (leszámítva a konkrét, nagyobb összegeket).
Amikor ezt olvassátok, én már nem leszek. Ideges. Legalábbis remélem. Vasárnap este írom ezeket a sorokat azt követően, hogy beláttam, nem fogok bejutni a magyar–román focimeccsre. Ugyanis nincs szurkolói kártyám, és nem Budapesten lakom, ergo esélyem sincs, hogy megszerezzem az 500 jegy egyikét, amelyet a szurkolói kártyával nem rendelkezők számára különített el az MLSZ.
Volt a Pride. Eredetét és célját tekintve polgárjogi mozgalom. Hátrányos megkülönböztetés felszámolásáért, egyenlő jogokért. A kulcsa a figyelemfelhívás. A többség figyelmének felhívása arra, hogy egy kisebbség hátrányosan megkülönböztetett. Holott. Holott ugyanolyan emberek, mint bárki más. Mindössze valamit másként csinálnak. De hát mindannyian másként csinálunk valamit. Ezt-azt.
A büszkeség és a szégyen dimenziója a Gauss-görbe két végén helyezkedik el, mindenkori tartalmát az ún. normálisság tartománya határozza meg. Ha senki nem tud úszni, büszke lehetsz rá, hogy tudsz. Ha mindenki tud úszni, szégyelled, hogy te nem. Ez lenne a tisztán matematikai Gauss-görbe. De az emberi relációkban másként működik.
Gondolom, a múlt heti írásban többen felismerték Amerikát, akik nem, azoknak most mondom, hogy a múlt heti írás részben Amerikáról szólt. Meg más egyebekről is, de haladjunk csak sorban. Ma tehát abból akarok kiindulni, hogy Amerika védi a seggünket. Ez eléggé fontos aspektus a mi számunkra ahhoz, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül. Mi következik mindebből?
Ha égtájpszichológusok lennénk, akkor így osztályozhatnánk a bennszülötteket: vannak a mérsékeltek meg a szélsőségesek, és vannak a fejlettebbek meg az elmaradottabbak, és a fejlettebbek általában mérsékeltek, és a szélsőségesek általában elmaradottabbak, mert ugyan mi más oka lehetne valakinek a szélsőségességre, mint az elmaradottsága, ezen pedig könnyen segíthetünk, gondolják az égtájpszichológusok, és nosza, neki is látnak az elmaradottság felszámolásának, ami közvetve a szélsőségesség felszámolását is jelenti egyben, ami a valódi cél.
és más egyebekrűl. A múlt héten írtam ezt-azt, és azóta többször elbambultam azon, hogy milyen problémamentesen került egymás mellé, onnan, hogy „azért nem, mert hogy Orbán vissza ne jöjjön” odáig, hogy „ha nemet mondok, úgy éreztem volna, hogy itt most én írom alá Trianont”. És hogy abban az időben ez a két ember csak úgy egyszerűen egy társaságban beszélgetett, együtt itták egymás borát, sörét, pálinkáját, horribile dictuját etcetera single maltját — minő anakreonizmus („vérengző jámbussaid / daloljanak szerelmet”), az is bolond.
Nem panaszkodhatunk arra, hogy nem kérdezik meg a véleményünket. Megkérdeznek bevándorlásról, terrorizmusról, az új termékről, az időjárásról. Arról, hogy boldogok vagyunk-e, hogy mit gondolunk a pirézekről, hogy szándékunkban áll-e a közeljövőben autót/mosógépet/színes üvegcserepeket vásárolni. Vagy ha valamiről pont nem minket, akkor a szomszédot, a munkatársat, a havert, az Imre unokahúgát.
