Olvasás, írás, korrektúra, felkérő-, elutasító levelek írása, szerkesztés. Mivel az előbbieken túl semmi sem történik, legalábbis minden rekonstrukciós kísérletem csődöt mondott, és Kabai Lóri leszedi a fejem, ha nem jegyzek be valamit a kollegiális naplóba, jöjjön a Brexit és az új angol — második női — miniszterelnök apropóján egy korábbi filmes blogbejegyzésem...
Kollegiális naplónkban
Te édesszájú ifjúkommunista!
Képzelj el egy virágzó nagyközséget
az emberarcú államszocializmus idején!
Dolce Víta! Dolce stil novo! Egyenesen Dolce&Gabbana!
Szerencsi, 603-as Boci voltam Csokiországban, barátom,
ahol a csókok íze hol karamella, hol konyakos meggy volt a szájban,
és cukorsüveg a mézeskalácsházak tetején.
András László, Balogh Ádám, kabai lóránt
Budapest–Miskolc–Nagyvisnyó
2016. május 27.
Zene: Szergej Snurov
Ennek a hídnak az alja időnként ugyanúgy mocsokkal, falfirkákkal, kidobott szeméttel van teli, mint a városiaké. Csak ez egy falu közepén áll. Valamikor a jóval bővebb vizű patakon fahíd vitt át. Akkor még nem vághatták át a híd előtti terecskét, hogy egyenesen forduljon arra a fahídra az út, úgyhogy a nagysorról meg a mai buszfordulóból derékszögben evickélhettek csak rá a járművek. Amikből akkortájt persze még nem akadt olyan sok. Ha a város felől jött, akkor a part menti udvar burjánzó növényeitől be se látott a sofőr a hídra. Egyszer egy gyerek úgy megijedt itt a busztól, amikor az ráfordult a növények takarásából a fa alkotmányra, hogy elájult. Azt hitték, a busz csapta el, dehát nem. Viszont a veszély megvolt. Akkortájt farmotoros buszok jártak, a hangjuk is másképp szólt. Azután megépítették a boltot meg a presszót, na és az elé már széles bitumenutat fektettek, ami normálisan fut ki a hídhoz. A régi városi utat pedig egyirányúsították, és csak elfelé vezet innen, nem pedig rá többé már.
Kollegiális naplónkban.
Kollegiális naplónkban
helyezd magad kényelembe
kényelmesen fekszel
engedd el magad
hallgasd a hangom
elkísér
vezet majd a szösz-sötétben
az éjszaka ritmusában
a szív pitvarának mennyezete fölött megdöglött a madár amelyik egy nap berepült és beszorult oda bár nem vette észre nem akarta észre venni hogy csapdába került és úgy tett mintha fészket rakhatna ott és meg is próbálta és lám belepusztult mert a szabadulás reményének elveszése legyőzte és most a tető résein át a testét rágó kukacok peregnek peregnek életemre
