Kategória Kollegiális napló

Régóta gyűjtöm a szerencsésen hamis, maradéktalanul kiváló, sejtelmesen kontraproduktív stb. könyvcímeket — néha persze óvatlanul/tájékozatlanul átsodródva az irodalmi emblematika oldalvizeire, összefüggéseiből kilógó gesztusként gondolva a címre. A fordítások némelyikénél ráadásul egyfajta parazita működésre is rá lehet látni. Az utóbbiak köréből eddig számomra ez a sztár, Picasso abszurd dramolettje, mert a címét így sikerült magyarítani: A telibe viszonzott vágyakozás. Fogalmam sincs, mennyire adekvát a fordítás, én ösztönzőnek találom a megoldását, még ha a pillanat műve is, hálás vagyok Tamkó Sirató Károlynak

Ezt a filmet pár hónapja találtam valami mást keresve. Akinek van ideje, nézze, szuper egy banda, és milyen szépek. Ha valaki unja, akkor csak a 44. perctől nézze, onnan jön egy esküvő.

Emlékszem Krisztire, a halálra is emlékszem.
Fehér prémes, fekete kapucnis kabát, hosszú, piszkosszőke haj,
14 éves szerelmem, úttörőházi Júlia.
A kamaszkor vérfagyasztó és forraló peremvidékéről,
amely egyszerre kibaszott dzsungel és kurva sivatag!
Ahol Onán a kegyetlen, vérszomjas isten!
És hosszú vonatsíneken kóborolt és kevés volt az ideje,
mégis hajtotta valami hozzád. Bazmeg!

nem nézek oda, de még vállat se rántok,
nem akarom látni, hogy szürkül a bádog,
nem fogom megtudni, ki nevet a végén,
porladó keménységben hogy hal el a fémfény.
a maradék színért egy elgyötört agy hálás,
vérzékeny önutálat, fájdalmas mellékállás,
korán kelt a vágy, elmék kockáival játszik,
nem jutunk el így sem a fényben fürdő házig.

Kedden (11.22.) hajnalra köd lett, sűrű, tapintható. Nyitva hagytuk reggel a mosdóablakot, s mire nem sokkal később bementem, úgy bűzlött, mint valami kazánház.

Kollegiális naplónkban.

Hallgasd a hangom, merülj,
merülj és forralj a szállingózó hóban,
szösz-sötétben.
Ez egy gonzó go-zóna, gyerünk.
Embergyerek vagy, ötéves srác.
Egy vasútállomás mellett játszol elmélyülten,
kisdob, fagyott gyermekláncfűvel.
Elesel, megütöd magad, a combodon seb.
A sebben troszka, most már veled marad.

38 évesen kezdtem írni. Az eltelt 14 év alatt a mostani a 6. könyvem, szabályosan váltakozva regény, elbeszélések, regény… stb. Persze semmi sem azért van, hogy aranykori könnyűséggel legyen. Miből építkezhetek? Az emlékezet elemei átlátszatlan lében úsznak. Az események? Pusztán operatív értékük van. És nem izgalmasak, jönnek, mintha nyugtatót kanalaznánk (G. Stein). Inkább a létezés izgalma. Örömtelen, kihatás nélküli zaklatottság. És ez még csak a lelkiállapot. Utána deformálódik a szöveg.

Kollegiális naplónkban Kemény István A te napod című versét olvassa fel kabai lóránt.

Húsz éve jönni el egy helyről, emberek közül, húsz éve kötődni egyfolytában egy másikhoz, húsz éve más, új emberek között. Húsz év, mely alatt véglegesen kitágult és aztán bezárult a világ.