Valahogy mindig itt van március idusán, az ünnep meg a József-nap között. Mielőtt a meleget zsákban hoznák. Pár éve kezdett rendszeressé válni, hogy ilyentájban még egy utolsó nagy rohamot levezényel a tél. Vagy hát többnyire nem is az utolsót, hanem az egyetlen nagy téli vihart produkálja épp ekkor. Négy éve napokra elment az áram. A vége az lett, hogy hazavágta a kazánt.
Ahányszor látom ezt a képeslapot, mehetnékem támad. Élet mindenhol van, ilyen legalábbis. A borok is jók. És az emigráns-válogatott megveri az angolokat. Úgy sejtem, nagyapámnak, amikor megkapta ezt a lapot, szintén mehetnékje támadt. És ha erre gondolok, már meg is fejtettem: ahogy ő, én sem megyek sehová. Túl gyorsan telik az idő, az élet javíthatatlan sémákon alapszik, a változatlanul diktatúra felé kacsingató környezet kapitulációra sarkall, aztán ez sem lesz meg. Az elértnél előbbre (a dolgok általános okaihoz) nem kívánok jutni. Rossz előérzetem van — amikor nem olvasok. Ha olvasok, mehetnékem támad.
Kollegiális naplónkban.
Szerencs, a gyermekkor merülő Atlantisza,
egy óra bringával a feneketlen Holt-Tisza, napszítta,
löszfalú utópisztikus álom-szocializmus.
A Hegyalja nyitánya, kakaómassza és szamorodni,
cukorsüveg a szájban, kakaóvaj a bőrön, áll alá
cseppen a nyár. A Kossuth téri allé, a vágányzár után,
hatévesen teresedő, ahol két bors, három emeletes ház
néz farkasszemet, erkélyekkel a hasán.
A munkahelyemen elromlott a pénztárgép, első gondolatom, hogy túl későn vettem észre, vajon hány téves blokkot nyomtathattam ki így, csak feltűnik az egyik rendelésnél, nem lehet jó a végösszeg, nézem is a számsort, összeadom fejben, nyilvánvalóan nem stimmel, áthúzom, összeadom papíron, így kérem az összeget a vendégtől, a következőt kiszolgálva már eleve a számológépet használom, az is gyanús eredményt ad ki, újraszámolok papíron, nem stimmel. Az azért mégiscsak valószínűtlen, gondolom, hogy egyszerre romoljon el mindkét gép, de ha nem így van, akkor én felejtettem el összeadni, rémülök meg, egyszerű ellenőrzést végzek, ugyanazt ütöm be mindkettőbe, az eredmények ott azonosak, csak az én papíron végzett kalkulációm nem egyezik velük. Bepánikolok, elkezdem felmondani magamban az összeadási szabályokat, 1+1=2, 1+1+1=2+1=3 stb. Tudom, hogy ezekben nem tévedek, így csak arra gondolhatok, időközben megváltozott talán az algebra, de hogyan és miért, utána kell járjak sürgősen...
...És a semmit körbefagyó merev jégperem a cseresznyefa alatt, az edény szája, mint egy konyhapult munkalapja, amiből kiszerelték a mosogatókagylót....
Az a baj, hogy utána Anne (Beauvoir) tényleg megszólal, és Henri (Camus) valamint Dubreuilh (Sartre) is. Újra kellett a napokban olvasnom a készülő regényem miatt a Mandarinokat, és ennél a kettőspontnál, úgy döntöttem, csinálok egy ilyen körülvágást. Legyen meg nekem így.
Kollegiális naplónkban.
Ez a fiú négyéves lett,
a bajusza májkrémes lett.
Négyévesnek lenni de jó!
Éhes mókusnak a dió!
Gyors, gyors, lassú, lassú…