Zemlényi Attila

Zemlényi Attila bejegyzése a Műút Kollegiális naplójába

Zemlényi Attila bejegyzése Kollegiális naplónkba

Gazember életnek nincsen is fele.
Nem tudlak mást, csak szeretni
Négyszögletű kerek, sötétlő fekete,
csak ez a vég, ezt tudnám feledni.

Eljövök érted újra.
Eljövök érted éjjel.
Fej az ág sűrűjében

Ott a halálfej a lepkén
Potroha rőt, tora ében
Gyökerek kötnek gúzsba.

én rajongok ő enged
égek én ő meg szenved
én pogózok ő meditál
vérzek kicsit levitál
én ütök ő lágyan simít
belehalok épp csak pikírt
én imádok ő meg nevel
zokogok picit terel

Mindig boldog halottak napját szerettem volna.
Csilit, tekilát, mariácsit.
Nem ezt az ünneplő feszengést, magányt,
üres tekintetű Pósalaky bácsit.

Nem tűntek el az órák, nem folytak el a percek,
csillogó fekete vasgyári királylány,
szerencsi szájhős, keserédes herceg.
És élünk boldogan, míg meg nem halunk
— lesz egy kosár kenyerünk, egy kosár halunk —,
Gazdálkodj okosant játszunk, mint az átkosba’.
És egyikünk se költözik be a városba.

Nem születtem vadnak, hanem azzá lettem.
Benzingőz és földutak szerelmese,
később Keresztutaké meg a Műúté is :) .
Szerencsről Monokra, a tóig, és vissza,
az én Uram csak a vizet issza.
Volt néhány mezei kilométerre krosszpálya.
Odaraktuk a szoci Dakart, tesó, hogy fájjon.

Szerencs, a gyermekkor merülő Atlantisza,
egy óra bringával a feneketlen Holt-Tisza, napszítta,
löszfalú utópisztikus álom-szocializmus.
A Hegyalja nyitánya, kakaómassza és szamorodni,
cukorsüveg a szájban, kakaóvaj a bőrön, áll alá
cseppen a nyár. A Kossuth téri allé, a vágányzár után,
hatévesen teresedő, ahol két bors, három emeletes ház
néz farkasszemet, erkélyekkel a hasán.

Ez a fiú négyéves lett,
a bajusza májkrémes lett.

Négyévesnek lenni de jó!
Éhes mókusnak a dió!