dzsurasszik
Zsiga prehisztorikus, az ő kora
a dínóké, nem is volt még fenyő,
csak zsurlók meg tírekszek,
mocorog,
biztos velük harcol, vagy épp megmenti
a növényevőket és elkapja a késfogút,
ahogy mondogatni szokta.
Zemlényi Attila
(1967, Szerencs) Költő. A Műút főszerkesztője.
lipsum péntek 13
nincs nincs nincs nincs nincs
Ékes szavak Nyilas Atilláról
Ókeresztény punk, akire nyugodtan rábízhatnád az életedet, ráadásként a gyerekeidét is. Tiszta, erkölcsös, alapos, mint egy vakbélgyulladás. Minden írásának tétje a megváltás, alább nem adja. Még meg sem született az életmű, máris méltatlanul elfeledett szerző, és ez így van jól. Költészete logikai mátrixú, heroikus táj. Úgy ír, mintha kőbe vésné, mintha az élete múlna rajta — azt hiszem, az is múlik. Nem láttam még embert ilyen szláv típusú rajongással, küldetéstudattal. Amikor mi sülve-főve együtt voltunk, mindig egy Symphonia lógott a szájában és soha nem aludt. Nekem ez, a rendszerváltás utáni időszak volt az aranykor. Örülök, hogy részesülhettem belőle. Ötven éves ez a tizenkilencedik századi ember. Családapa, hisz Emberben, Istenben. Én hiszek benne.
Kétsoros Magyarországon, Krisztus után 2015 szeptemberében
Mene, tekel.
Mennetek kell.
A Jézus Szíve Kocsma
A lángoló Ohat felé menet láttam.
Lenn van a délibábos peremvidéken,
de még nem a határvidékre rúg ki,
puha, fekete, istenmezeje, senkiföldje.
Sportautóval, apostolok lovával,
egy kézzel, két kézzel, nagyon mérgesen.
A gondolat-harcsa
Éjféli percben folyót képzelek,
hallod a buffanó hangot, Buffon?
Más is él itt, működik ezen az árva órán,
— éjjeli setét hullámok alatt —,
mint zavaros fejem, képzeletem magánya.
Gondolat-fecske
Nagy, boros-nehézfejű
bazsák, kis, flitteres tearózsák,
nagyhangú pünkösdi királyok, élő feketerigó,
zsendülő cseresznye alatt trambulinka.
Benne rejlik az ugrás, egyre magasabbra,
repülsz, repülsz, rakettázol fel a
zsebkendőnyi égig, ami még a kerté,
és üres a kerti ég feletted.
Gondolatborz
Ó, borzmama, gyermek Jézus!
Nem, nem jön haza többé, nem, nem jön haza.
Nem jön haza a várba, ott várta a néma tartományba’
a torz, trágár, marcangoló isten.
Gondolat-vidra
Nem képzelem az éjjeli csatornát,
él itt valami más is, mint a hivatásos hóhér,
a kárókatona fekete árnyjátéka,
grafit dum-dum golyó, tiszatavi sekélyben.
Az én szaremberem
És akkor találkoztam a szaremberrel, megnéztem alaposan,
és egészében egészségesnek látszott, sőt majd ki csattant,
pirospozsgás volt, erősebb kutya, tisztelendő, tekintetes külsejű,
trendi volt és új, a ruhája párizsi, vajas kalácson neonfehér,
vakító, szabályos fogak közt leheletvékony borjúpárizsi,
cipője sikkes és talján, kétféle lágy gumitalppal az alján,
és néztem, mint borjú az újkapura, bele a szemébe egyenesen,