Éjféli percben folyót képzelek,
hallod a buffanó hangot, Buffon?
Más is él itt, működik ezen az árva órán,
— éjjeli setét hullámok alatt —,
mint zavaros fejem, képzeletem magánya.
Felhős az élet, csillagtalan sors, zümmög,
tétova ujj matat a pucér klaviatúrán.
Loccsanó partitúrából játszik remegve.
Alulról ragadja el áldozatát tragikus hirtelen,
fatörzsarcú, méretű, mohos kraken,
két, két és fél méteres tökéletes élet,
két, két és fél méteres tökéletes halál.
Kuttyogatni az ég vízében, hét legyen, ki elébe áll.
Sűrű éj rejti a vizet, víz a vadászt, sötéten habzik a pára.
Halálos iramban, tolvajtempóban úszik, gereben
fogai elől nem menekülhet a préda.
Ránéz a Holdpalota, felveszi jeges agyarára.