A Jézus Szíve Kocsma

A lángoló Ohat felé menet láttam. Lenn van a délibábos peremvidéken, de még nem a határvidékre rúg ki, puha, fekete, istenmezeje, senkiföldje. Sportautóval, apostolok lovával, egy kézzel, két kézzel, nagyon mérgesen.

A lángoló Ohat felé menet láttam.
Lenn van a délibábos peremvidéken,
de még nem a határvidékre rúg ki,
puha, fekete, istenmezeje, senkiföldje.
Sportautóval, apostolok lovával,
egy kézzel, két kézzel, nagyon mérgesen.
Szelíd hely, ez a falu szíve, ide jár
szomjas színe-virága, borja-bocija.
Tiszta, rendes az udvar, kolbászból a kerítés,
elcsendesedésre ott vannak a kamrák,
a pitvar, pipitér öleli az embert, a világot.
Meg is látnám magam benne, ha egyre nem közeledne.
Fenyegetne, záporozna, megreszketne, lejtmenetben ereszkedne.

Ittam egy fekete kávét, fehér szlovák cukorral.
Dohányoztam az udvarán, füstösen, bíboran,
céltalan, nagy kacsázó léptekkel,
egyik kezemben két fülesszatyorral.
És láttam, hogy megtartani a terhet a gumipók dolga.
És azt is, hogy a nememberi ember
végül vadidegen, váratlan vendég, bólogató
hitetlen, napsütötte trágyadombon tisztiszolga.
Talán még annyit, hogy az Ások nyavajások,
a Bések budirepedések, aztán fizettem.
Egy kávécska mindösszesen —
néztünk össze Jézussal mi ketten.
Nem túl sok — gondolta. Nem sok — gondoltam én is,
Maradtam volna még. Csendben.
Átfröccsöztem volna a délutánt
néhány tanítvánnyal egyetemben.
Aztán még egy kicsit, kicsit lejtett volna a pálya,
Kisfröccs, szerény kvaterka, Szuperhősök éccakája.

150805_zome_play