Kategória Kollegiális napló

én rajongok ő enged égek én ő meg szenved én pogózok ő meditál vérzek kicsit levitál én ütök ő lágyan simít belehalok épp csak pikírt én imádok ő meg nevel zokogok picit terel

„Sohasem érkezni meg sehova, azonnal indulni, ki se csomagolni. Csak pipálni, pipálni kifelé a füzetből az egyes tételeket. Amikor mind elfogy, akkor vajon mi lesz? Ki maradok, amikor kiürül a leltár? És minek is?” — Antal Balázs naplóbejegyzését idézem másfél hónappal ezelőttről, amikor már épp nagyon közel vagyok ahhoz, hogy kimondhassam, kész az egész, persze ez így pontatlan, csak annyi történt (történik még épp egy rövid ideig), hogy a végére érek a listának, kipipálvák a tételek.

...az mind a gyomromban landol a gyomromban a gyomromban a gyomromban...

Kollegiális naplónkban...

Jön az sms, egy óra múlva itt van. Aaron Blumm (Csáth, Virág Gábor stb.) kocsit hajt. A könyvtár és a temető között parkolok. Érkezik az sms: a múzeum előtt van. Megyek. Leparkolok a kék Ford mellett, ugrok, ölelés, de jó! Szegeden is ugyanígy, ebben az együtthangzásban, egyszemélyes lelkesség-bázis, megöleltem. Most is. Vissza a kocsikba, megkerüljük a szállót, hátsó parkolóban állítjuk le az autókat. A könyvpakkok cseréje, már itt kibukik, mennyi mindent lehetne mondani, könyvek, szerzők, de nem lehet ajtóstól… Bejelentkezés a portán, mögöttünk egy bronzszobor, egy kerékpár. Blumm felhorkan. Ezt vajon mi, miatta??? — futhatott át benne. Viccel ütjük el, de ez a vaskos párhuzam… Ez a hangsúlyos véletlen… A lépcsőn már a biciklizésről törökzolizunk.

Mindig boldog halottak napját szerettem volna. Csilit, tekilát, mariácsit. Nem ezt az ünneplő feszengést, magányt, üres tekintetű Pósalaky bácsit.

Ha igaz a mondás, márpedig igaz, hogy minden második költő majom, úgy a jelen kötet szerzője, kinek két elbeszélés- és egy tanulmánygyűjtemény után ez az első verseskötete, mindenképpen a második költők közé esik…

Egyszer minden feladat véget ér, és akkor abból kéne élni, amit mellette elérni sikerült. Megtartani. Mert csak az maradhat. És ha az sincs, legvégül abból tudni meg, vajon jó helyen voltam-e. Az lesz a kései bizonyosság. Nem lehet előre sejteni belőle semmit. Vagy de. De nem akarom. Mert tudom, hogy van alku. És hogy megköttetett.

Bejegyzés kollegiális naplónkban.

Kollegiális naplónkban