szüntelen néma és hosszú

a szív pitvarának mennyezete fölött megdöglött a madár amelyik egy nap berepült és beszorult oda bár nem vette észre nem akarta észre venni hogy csapdába került és úgy tett mintha fészket rakhatna ott és meg is próbálta és lám belepusztult mert a szabadulás reményének elveszése legyőzte és most a tető résein át a testét rágó kukacok peregnek peregnek életemre

még tartanád de tudod hogy el kell engedni már a szív pitvarának mennyezete fölött megdöglött a madár amelyik egy nap berepült és beszorult oda bár nem vette észre nem akarta észre venni hogy csapdába került és úgy tett mintha fészket rakhatna ott és meg is próbálta és lám belepusztult mert a szabadulás reményének elveszése legyőzte és most a tető résein át a testét rágó kukacok peregnek peregnek életemre tavasz nélkül eljött a nyár érzem hogy büdösödöm tőle kitépett lapokat mint kitépett éveket hajtogatok fel magamban újra és megint úgy kell tenni mintha a tizedik után nem írtam volna tele ötvenet csak a füzet most sokkal vékonyabb jön a nyár az átkozott számítgatások időszaka hogy mikor ki hova és nem lehet semmit tenni ellene a vér az vér az vér az vér a vér hozza a küzdelmet a titkos vereséget amely az első percben kezdődik el és valamikor a végefelé válik tapinthatóvá pár évnyi küzdelem előre látható vereséggel a végén mi az már tartanám bár el kellett volna engedni rég eztán is egyedül járok rossz bicikliken jelöletlen földutakon ahol a legjobb élet is szétpereg nekem kell megszerelni ha tudom s ha akarom néhol a fák között kilátni az égre annyi is elég belőle odakint úgyis csak fény van szüntelen néma és hosszú akár a madárka haláltusája