amikor nincs irány hogy merre menjek
eltűnnek a kényszerképzetek
az évszakok jelentősége megsemmisül
kifejezhetném vulgárisan
de egy ideje visszazökkentem a polgári etikettbe
aminek nincs túlzott jelentősége
és érdektelen a vallásos álszemérem
Évek teltek el, mire torok alá bírtuk fojtani a
félelmeinket, hogy átmásszunk azon a düledező
kerítésen egy esőáztatta szürkületben.
Borostyánok pikkelybőre fedte a házát
saroktól sarokig, terméskőalaptól födémig.
A kertje maradékvízben rohadó parabolatányér,
drótbogok, egy lánc leszúrt vége.
Ha készen állnék a halálra,
úgy minden rendben volna,
de minden rendben volna,
így készen állok a halálra.
Lankás domboldalon kanyargunk a tóhoz —
a télvégi bozótos tetszés szerinti virág rügyébe
kezdett. Ha most kiszállnánk, taposhatnánk
a levelekkel borzolt talajt, de — mint bálákba gyűrt
nyári selymet — ilyenkor még keresni kell,
mi minden jut eszünkbe a Napról.
Kimentem veled az állomásra. Hűvös volt az idő.
A szokatlanul korán nyíló orgonavirágokon remegett
a harmat, nedves szél fújt. Megborzongtunk. Aztán
elbúcsúztunk, te felszálltál a vonatra, én autóba ültem.
Arra gondoltam, kár volt. Negyedóra múlva sorompót
kaptam. Talán te jössz — feldobogott a szívem.
Addigra az őszológus már végleg háttérbe húzódik:
védőruháját vastagabbra cseréli, úgy merészkedik csak ki,
bár bosszúból élvezetet talál a beöltözésben,
sőt még a tél misztikumának is hajlandó örülni,
de persze ez csak még fájóbbá teszi a tényt, hogy ő a
ráció nyelvén képtelen megragadni ezt a bináris világot.
Gyerekkorában nevezték el
Dávidnak a zsidót,
mert alacsony volt és vékony
és szerette az állatokat, az
eltévedteknek kitörte a nyakát,
irgalmasságot gyakorolva.
Mikor altatónak hazudta a C-vitamint,
még egyikünk sem gondolta, hogy
ilyen könnyen el fogja tanulni a rémálmaimat.
Azt sejtettük, hogy egyszer majd
gyermekebb lesz, mint én vagyok,
de a terv szerint előbb fel kellett volna nőnöm.
Fekete sziklák közt
a tenger emléke után rohanó kutya
vagyok, aki a kiürült medret saját
túlcsorduló vágyaival tölti fel:
így a talajtól elemelkedik,
de minél magasabbra kerül,
annál jobban érzi teste súlyát...
Az első estén L.-t csak a víz és
a kollégium
figyelte, ahogy
az otthonról hozott feszületet fejjel
lefelé beássa a frissen döngölt
földbe, hogy az őszeleji eső
Jézusnak csak a talpát mossa.
