A nyelvtani szerkezetek sémáiban
mindig biztonságot találtam.
A boltban jó napot kívánok
és ereszkedő hangsúlyt használva
a kérdéseim is csak nehezen érzékelhetők.
Talán ezért voltál velem kapcsolatban
mindig kijelentés.
A boltban mindenkit tegeztél.
...a morajló vonat motorja elnémult és
bemondták, hogy technikai problémák miatt
harmincöt percnyi leállás várható, türelmünk
megköszönve, nos, ekkor indult a zsebméretű kaland,
mert hogy az alkalmi kupészomszédokból hevenyén
össze is állt az emberi faj legkisebb aktív sejtje,
az ötezer-háromszáznegyvenes cserkészcsapat:
egy idősebb testvérpár, egy vezérürü s én negyedikként...
A Nap jönne föl, de visszanyelem.
Az árnyékok maradjanak a helyükön,
és mindig legyen, ami melegen tart.
Így nehéz bármit is rejtegetni:
átvilágít az olvadó, viaszos bőrön,
az erek csatornáiban hullámot kelt
a belém zuhanó Ikarosz.
Látod, végül mégis labirintusban hal meg.
a szirének énekeltek,
te egyre többet beszéltél a hajóidról
meg a városról, amiben már nem tudsz többé élni,
így írtad körül, hogy hamarosan elhagysz minket.
Fogai nem voltak hozzá ugyan,
de így is kislányos mosoly terült szét
az öregasszony barázdált arcán,
a könnye is kicsordult,
amikor az új hallókészüléket
feltette neki a fia.
küszöbödön 27 szög
barázdák a talpon
csak tudnám minek
növünk fel —
a törülköző a derekamon
az egyetlen fedezék
minden mást szétzilál
a túlhevült hajszárító
a hideg cseppek a bőrön
Húszéves korodra ezt is elveszítheted. Ilyenkor
hozzuk meg az első felnőttes döntéseinket.
Felkísértelek a
viaduktig, mert megígérted, hogy utána hazajössz velem.
Út közben arról beszéltél, hogy megint előjött a kutyád
epilepsziája, átlagosan húsz percig tart minden egyes
roham. Ilyenkor jobban meg szoktál ijedni, mint ő.
Ellensúlyozhatja a szagot a látvány?
Színes fák és gyárkémények:
Újpalota képes lehet erre.
Te a hétvégére hazamentél,
ahogy a lakótársaim is.
Lemaradtatok a havi kötelező öngyilkosságról.
Most a szomszéd panel nyolcadikjáról
ugrott ki valaki.
Ma örömmel mosogatok.
gyerekkoromban a malterban hagytam kéznyomom
még mindig látszik a falon bár kezem már nem akkora
vizek testvéreként keresi bennem hajlatát az anyag
formára vágott keveréke vagyok
a kapcsolatokból leülepedett sódernak
és egyedüllétben halmozódott cementnek
a magány nem szervetlen adalékanyag
Nem beszél, odébb sem áll;
magának bólint, dúdol. Helyesli
ezt a szórt fényt, a beállítás időtlen dicsőségét,
hogy megnevezni sem kell, elmúlni nem fog.
