Balaskó Ákos

Évek teltek el, mire torok alá bírtuk fojtani a
félelmeinket, hogy átmásszunk azon a düledező
kerítésen egy esőáztatta szürkületben.
Borostyánok pikkelybőre fedte a házát
saroktól sarokig, terméskőalaptól födémig.
A kertje maradékvízben rohadó parabolatányér,
drótbogok, egy lánc leszúrt vége.

Muszáj volt megszokni a hullámpalák réseit,
egy fészeroldal nyirkos lesállását, a zsibbadt
görnyedést. Ha el akartam kapni, muszáj volt.
Alig fáztam. Elég szénhalmokat látni,
hogy kályhameleg járjon át.