Birtalan Ferenc

az utolsó nap mikor minden elérkezett amire vártál
nem lesz az annalesekben
üres oldalak vésetlen kőlapok sorakoznak
ahogy a főorvos mondta a sleppnek
elhalt izomdarab irreverzibilis állapot
te meg bámulsz
akkor hanyadán is állsz az infarktussal
amit lábon vittél a sürgősségiig

amikor nincs irány hogy merre menjek
eltűnnek a kényszerképzetek
az évszakok jelentősége megsemmisül
kifejezhetném vulgárisan
de egy ideje visszazökkentem a polgári etikettbe
aminek nincs túlzott jelentősége
és érdektelen a vallásos álszemérem

meg a konyhában mert nem tudtam mit akartam valami pótcselekvést azért mindig kitaláltam de a szobában újra eszembe jutott a teáért indultam mert a gép mellett üres volt a poháralátét újra kimentem elraktam az edényeket a csöpögtetőből ferdére állítottam a reluxát a tolakodó fény elől és hiába éreztem nem az volt amiért hát újra visszaindultam oda mert az az igazi megoldás leállni az origónál és akkor eszünkbe jut az indíték...

semmi gond mondtam
bár éreztem számban a keserű ízt
amit nem tudtam mihez hasonlítani
sem a testemen átfutó hagyd-abba érzést
a régi időkből
mikor még nem volt trendi a depresszió

azon a nyolc milliméteres filmen a hajógyári szigeten
akkor május kilenc park volt a neve
kardoztunk és fociztunk a felvevőgépnek
mert se te se én
nem voltunk oda igazán az olyan dolgokért

kutatni rohadó csokrok között
a régi cipősdoboz se ajánlott a szürke képeken
prédára leselkedők a szürke emberek
elmaszkírozottak
pedig köztük sok van ki ringatott mesélt
és ne találd meg kiknek a matériája megváltozott
de olyanok mintha el sose mentek volna

ez a kulcs nem nyit semmit
nincs ajtó mi innen elvezet
mégis megremegtetett
honnan tudja mi van a tenyeremben
egy kulcs az ő nevével
honnan tudja

vasárnap az úr megpihent de azért hagyta járjon a hév meg a metró
kinyitva fekete ernyőm elindulok kies csepelről lágymányosra
kiengedett a tegnapi ónos eső maradéka
de óvatosan araszolva a csigolyatörés emléke meghatározó
odaérek tíz órára