Kihallatszik a szöveg egészéből a vak király töprengése. Elfogadja a sorsát, mint rosszban a jót: az alkalom hiánya formálja az emberi természetet. A jóság pőre, a király meztelen: Fellinger Domonkos ruhátlan testét kiemeli a sötét térből a hideg fény. A védtelen magány képe: látják, ő nem lát, és látóként nem látunk mi sem. A lényeg a homályban ragad.
A József Attila Kör szervezésében május 31-én, pénteken 17 órától kerül sor folyóiratunk online társlapja, a Dűlő 007-es, legújabb számának bemutatójára a Lumen Kávézóban (1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér 2–3.).
Az ágy négy sarkához rögzített,
frissen mosott lepedőn elég volt
egyetlen apró ránc,
hogy végül képtelen legyek
elaludni rajta.
A Voproszi Lityeraturi című közkedvelt irodalomtudományi lap (magyarul: Az irodalom kérdései) a posztmodern utáni költészeti állapotot taglalja Jevgenyij Abdullajev nagyszabású áttekintésében Taskentből. A költészet és a nemköltészet között (s nem a költészeten belül) húzódik manapság a határvonal, írja. A romanticizmus és az epikus személytelenség közt a másik megnyilvánulásának a megjelenítése az átmenet, ez foglaltatik bele a lírabeszédbe. Prozódiailag pedig a szillabotonikus (kötött szótagszámú hangsúlyos) és a szabadvers között megteremtődik a heteromorf verselés.
Nyárnyi szemhunyás.
Lefedve a tó halszeme.
Már látni. Visszaaludni valami
régi reggelig, jégvirágos ébredésig.
Meleg nyári hajnalon arra ébredek, hogy én vagyok Lionel Messi, az FC Barcelona játékosa. A nap most kel fel, a szobában minden narancssárga. Meztelenül fekszünk egymás mellett a férjemmel. Feltápászkodom az ágyból, hogy odaálljak a tükör elé. Nem ijedek meg, pedig ő néz vissza rám. Barna hajam izzadtan tapad a homlokomra, az állam csapott, az orrom pisze. Kis gombszememmel gyanakodva figyelem magam egy darabig, aztán visszafekszem. Remélem, hogy a férjem elfogad így, ezzel a gondolattal alszom el.
csak te gondolod
mindig, hogy
most végre megtanultam:
hagyom hadd csinálja,
én majd mást csinálok,
én már nem erre vágyom,
csak egy kis kényelem
és egy kis szex
és csak egy kevéske
szerelem.
Kinyíltak az erkélyajtók. Meg a nárciszok. Amint húsz fölé kerül a celsius, a férfiak rövidebb nadrágot vesznek. Rövid, sztreccs biciklist, hosszabb bermudát, kockás térdig érőt, fürdőnadrágot, passzentosat, vagy elállót orkánanyagból. A felsőtest a fontos nekik, arra gyúrnak, meg bicepsztricepszre, a has másodlagos, szerencséseknek a kötőszövet feszes, kemény, fenéktől lefelé elég néha bringázni, vagy futni egyet. Kettőt. Isten lába például gyönyörű. Megfognám. Mennyi ronda lábú férfi van.
Bejegyzés kollegiális naplónkból.
„Krasznahorkai olvasása inkább arra figyelmeztet: ha a tökéletest keressük a mondatok mögött, akkor nem olvassuk el a mondatokat. Mert mi is lenne, ha valóban leírta volna már ezt a mondatot? Elképzelhető lenne, hogy utána még egyet leírjon? Ő vagy bárki más ezen a világon? Menne akkor a világ tovább? Nem, a hangsúly itt a keresésen van és a meg nem találáson. És még valami: egy filozófus sohasem mögöttes értelmet keres. Kantnak nincs mögöttes értelme, Hegelnek sincs és Derridának sincs. Felszínük van, felületük, ami más felületekhez kapcsolódik, szöveg, amit olvasni kell. Mit is tehetne mást a filozófus: olvas.” Videóbeszámoló a miskolci estről.
