Vér

A leghosszabb kapcsolatom,
így húsz év múlva, nem volt soha.
Csak mint a vér a hálózsákon,
hogy neve van, egy betű.

Eltelt rettentően sok fölösleges óra,

J-nek eszébe jut ez a fölösleges mondat, egy versben olvasta. Az ágyából felszínesen ránéz a hajnali ablakkeretes világűrrészre, majd összeszűkíti a tekintetét, és a villanyhuzalokat tartó, a szürke egyik árnyalatában álló betonoszlopra mered, amelyen nem látja átvonulni a tavaszt, a nyarat, az őszt és a telet, viszont mindig tudja, hogy melyik évszakban bámulja a szóban forgó betonoszlopot, ami, J-vel ellentétben, nem forgolódik nyugtalanul, nem keresi az egyensúlyt, hanem tökéletesen benne áll.

Hézagos okoskodásom eredménye

Nem vagyok egy matekzseni, de a paradoxonok mindig is izgattak, főleg azok, amelyek a mindennapi élet szintjén körbevesznek. Olyan ellentmondások, melyek a valóságról alkotott kép hibás voltára hívják fel a figyelmet. Amint azt két perce megtudtam, ez a paradoxonok harmadik alapvető fajtája, a kategórián kívüliek — Willard van Orman Quine szerint. A második a hamis paradoxon — ami nem csak hamisnak tűnik, hanem az is —, éppen ezért most elegánsan kihagyom, mert az első érdekesebb, az igaz paradoxon, „ami olyan abszurdnak tűnő következtetésre vezet, ami mégiscsak igaz.” 2013, Magyarország.

2013040

ahogy a vér megfordul / gyors ez a dagály / Tönkrement a Föld / Ökölbe szorítva hallgatok / pedig anyát akartak faragni belőlem / Mindkét oldalon sok szélhámost látok / Akkor legyen Canossa! / Lehet állva is bolyongani / „Örülni”

nagyanyámé

a szüleim esküvőjéről
videófelvétel készült.

a lagzit egy káposztásmegyeri
iskolában tartották.
a kamera tulajdonosa
a család közeli barátja
volt, ezért egy időre
nem félt kölcsönadni a
kamerát unokabátyámnak,
aki értelmes gyereknek
látszott.

Odébbtolta az eget

Ahogy Nick Cave a közönséget kezeli, azt akár a legbefolyásosabb szektavezetők is megirigyelhetnék. Odaszól egy hellót, aztán már kezdik is a We No Who U R-t, a Push the Sky Away nyitódalát. Elég hamar átzökkenünk Cave privát univerzumába, és onnantól kezdve csak ő létezik. A második szám (Jubilee Street) végére már olyan extázisba kerül a közönség, hogy bármit megtennének, amit választott istenük mond. Ő pedig folyamatos kapcsolatban van a közönséggel, néha kiválaszt 1-2 embert, nekik énekel, vagy beveti magát a közönségbe (a biztonságiaknak ráng az arcuk, remélik, hogy minél hamarabb vége lesz az őrültekházának). Persze ő teljesen tisztában van vele, hogy közelről képes igazán hatni, amikor belenéz a szemedbe, és úgy visítja, hogy „Can you feel my heartbeat?”.

Nappalvanéj

valamilepukkantbudaikocsma
ezerkilencszázhetvennyolcősz
: zene / füstköd / zene
esztendőkkelkésőbbesőstél
versekremosolygótelihold
: bor / pálinka / bor
újabbévtizedekmúltán
meghittbeszélgetésutolszor
: szívütés / imacsend / szívütés
gyászsutagyávasutagyász
nemelőttesemnemazótasem
: ésnincs / ésésés / nincsés

Vesztesek

Tegnap elvitte a házat. Felpakolta, a tejúthoz szögelte és már vitte is. Nem nézett ránk. Onnantól csak őt láttuk. Tőle kértünk, és az ő nyomaihoz nyomtuk az arcunk. Hátha meglátjuk a kezeit. Elképzeltem, hogy rácsapok, majd megcsókolom a kézfején. Nehéz elfelejteni hinni. Nehéz hittel gyűlölni. Pedig egy zsák maradt csak. Abban is koszos rongyok, szétesett könyvek. A mondatok lassan hagytak el. Ahogy a vágy és a türelem is. Nézegettem este a szétfoltozott emlékkel teli eget. Üres volt. Értelmetlenül magas. Nem lakhat ott senki. Gyűlölhetem. Úgysem varr össze, nincs is keze. Csak háta van és lába. Azzal hordja messze a kacataink. A csillagokba rejti, aztán már nem emlékszik, melyik Apa vagy Anya, és melyik az otthon. Szétfolyó pontok úsznak a szemhéján. Nem nyitja ki. Nem mer ránk nézni. Nem nézhet le ránk.

A József Attila Kör irodalmi tábora

Idén 25. alkalommal rendezi meg a József Attila Kör hagyományos irodalmi táborát Szigligeten. Az augusztus 27-étől 31-éig tartó találkozó az Alkotóháznak otthont adó Esterházy-kastélyban színvonalas és sokszínű szakmai programokkal várja az érdeklődőket.