A szakadékok földrajza

Az antik orvostudomány első szövegei óta ismerjük a zseni és a melankólia, sőt az őrület közötti különös kapcsolatokat. Egyébiránt egy emberi lény fontosságát emberfölötti dimenziója adja, amely sugárzik róla, mihelyt átlépi, meghaladja, túlszárnyalja a határokat. Engem mindig jobban elbűvöltek az elme telei, mint nyarai. Márpedig az egészséges értelmet a nyilvánvaló őrülettől elválasztó leheletnyi zóna finom, akár a fénysugár. A szakadékok e geográfiája szavakban tárul elénk Hölderlinnél, Nietzschénél és Artaud-nál; színekben és erőszakos kromatikák fényeiben bontakozik ki van Gogh-nál; hallatja hangját Szkrjabinnál, főleg utolsó műveiben. A problémátlan élőlények e szűzföldjeit termékenyítik meg a forradalmak, amelyek megrázzák, megrendítik a vajúdó évszázadokat.

KH — olasz (2013. augusztus 5.)

Július 4-én éjfélkor hirdette ki a Bellonci Alapítvány az idei Strega-díj nyertesét: Walter Siti Resistere non serve a niente (Ellenállni fölösleges, Rizzoli Kiadó, 2012) című regényével egyértelmű győzelmet aratott. A 412 érvényes szavazatból majdnem kétszer annyit kapott (165-öt), mint a második helyezett Alessandro Perissinotto Le colpe dei padri című könyvével (78 szavazat, Piemme Kiadó), aki mögött csak egyetlen szavazattal maradt el a harmadik helyezett, Paolo Di Paolo Mandami tanta vita című könyve (Feltrinelli Kiadó), őket a két írónő, akik szintén bejutottak az ötös fináléba, Romana Petri (Figli dello steso padre, Longanesi Kiadó) és Simona Sparaco (Nessuna di noi, Giunti Kiadó) már nagyobb szavazatkülönbséggel követik. Az eredmény, mint minden évben, ismét egyaránt megosztotta az olvasóközönséget és a kritikát, az sem meglepő már, hogy a fináléba jutott kiadók évről évre nagyjából ugyanazoknak a nagy kiadói-terjesztői cégcsoportoknak a képviselői, tehát a legrangosabb olasz irodalmi díj elnyeréséhez nem elegendő jó könyvet írni, hanem „kiművelt” marketingarculattal is rendelkezni kell.

Nagyhimnusz

dicsérjen Téged a mindörökké ámen és az itt és most is
dicsérjen a szanatórium a kórház az elfekvő a hospis
Te vagy az Alfa és Omega Mindenek Ura
dicsérjen az újszülöttosztály és a proszektúra
dicsérjen az urna a koporsó és persze a halott is benne
a nővérek kórusa az orvosi kar dicséreted zengje
a gyógyíthatatlan halálos betegek
utolsó erejükkel Téged dicsérjenek
mert Nagy Vagy Te a Legesleg s még annál is Nagyobb
dicsérjen a kómában fekvő a szív- és agyhalott

A pusztulás szervezettana

Gyűlöletével szemben csak jól vasalt ingem van,
és a morzsákat lesöprő mozdulat a mellényemen.
Minden, ami van, kiegészítésre szorul.
Továbbra sem hallgat szavaimra.
A falak összenyomnak vele egyetlen tányérra,
ahol az utolsó menedék kilétem tagadása,
minden eszközzel.

Kicsit élni

Nem jótékonykodnék. De kifizetném az Irodalmi Sátor egyéves büdzséjét, hogy mindenkit meg tudjunk hívni, aki idén elmaradt. Vagy küldenék élelmiszerszállítmányokat éhező poétáknak. Kiadót alapítanék, kiváltva az NKA-t. Támogatnék. Felvennék egy jó szerkesztőt. Nem is, kettőt. Vennék jó könyveket kintről, és fordítókat alkalmaznék. Adnék el jó magyarokat. A fordítók közt is vannak éhezők. Papír alapon adnék ki folyóiratot, és olyan szerződésem lenne a terjesztőkkel, hogy a Metropol mellé adnák a lapomat.

Trash, metál,

ismételgettem péntek reggel a címet, hogy írjam két szóban körbe, ami itt van, de csak kellett a harmadik is, szeretet, ahogy az a harmadik vasgyári táborunkról szóló objektívebb írásom fölött szerepel (lásd a Literán), és feleslegesnek is érzem most magyarázni, mit értek e szavak alatt, sőt kifejezetten didaktikus lenne, ha egyenként értelmezni kezdeném őket, legyen elég annyi csak most, hogy tanultam tőletek, alighanem többet, mint ti tőlem; nyitott tenyér, tiszta sor, van olyan Zóna, hol patinásan csillog a rozsda, a romok pedig célszerűek; legyen végül felírva vagy felrajzolva, akár egy zsírpapírra az enyészet szépsége, a pusztulás romantikája; és még ennél is sokkal többről van szó, drága gyermekek, kik már nem is gyermekek, hanem partnereink és társaink ugyanazon az úton, hol lenni boldogság; és hajoljatok fölém, ahogy én hajlok fölétek, ha épp rosszkedvűen aludnátok bele magatok a mélyálomba, északi szélesség 48°5’41,37”, keleti hosszúság 20°43’49,76” — — —

Rozsdafény

Harmadszor is volt szerencsém részt venni a táborban, A TÁBORBAN, a Vasgyárban, a Szöveggyárban, amely idén Kreatív Írás Témahét néven futott, ám senki sem nevezte így. Szóval újabb egy hét a „rozsdaboglyában”, ahol célszerű romok rajzoltak sorsokat vasbeton falakra, ahol a rozsda még mindig szépen csillan, s ahol amilyen romantikusan, olyan tragikusan találtak egymásra többedmagunk szülei évekkel, évtizedekkel ezelőtt. Ide jöttünk mi, egyfelől adózva a múlt egyszerű, szürke hőseinek, valamint ezzel egyidejűleg a kortárs irodalom vélhetően kovácsoltvas kapuját döngetni.