Kérlek ne hagyd abba, mintha a mennyben járnék…

Nem is tudtam, hogy ennyire visszataszító, amikor az emberek tovább akarják élni kettétört életüket. Mármint azt, amelyik kettétört, és úgy, mintha ketté sem tört volna. Erről a szánalmas következetességről sok minden eszünkbe juthat, de nem szabad elfeledni a rendezői szándékot: látnunk kell a megőrzésről szóló szép gyakorlat drilljét, vérengző kegyetlenségét, kitérést nem ismerő szigorát, magát a létezés zavarát. Mert bár igazából senkinek sincs érzéke ezeknek a mesterséges kisvilágoknak a rejtegetéséhez, a fedőtörténetek logikai bukfenceinek kiiktatásához, a veszteség ellenében bevethető csel lehetősége igenis vonzó. És amit minden/mindenki ellenében nagyon akarunk, abból botrány lesz.

Metapillanat XVI.

reggelente, összefüggésekből ébredünk,
mert álmunkban, egy gyűszűnyi mozsárban
összetörtük a hangszigetelő sövényt, Melkig.
s most reszket, mint egy sereg kiéheztetett zebrapinty,
a testünk. nem ülepszik le bennünk a járás.
csupa sebességváltás a nyelvünk. őrségváltás
egy másik nyelv előtt. mindig hozzáadunk, mikor
elveszünk tőle. a hullámzás szúrópróbái a parton:
a parton szobatiszta kastélyt árvereznek: a láng
ornamentikája a lekvárrá puhuló kerten: avar-
verejték csillog. reggel összefüggésre ébredünk —
sokáig a peremen vár és nem avatkozik be. kilépek
belőle, mielőtt tanulságra lelnénk.

2013039

életben maradtam / A test romló sátorát másnap elásták / A részek lázadása / Remegve kutatok / Hungarikum-e vagy? /„Én szartalak! Ne beszéljen így velem a szarom!” / az ágyra esem tőle / Karl a kóláért rajong / inkább kivétel / Itt ma megint lesz egy pusztulás

Műveimről

Évtizedek óta foglalkozom az egyén és a hatalom viszonyával műveimben. Különösképpen az izgat, ahogyan az individuum magányossága befordul egyfajta kollektív magányba. Nézem, ahogyan az egyén ezalatt kiépíti védelmi stratégiáit. Figyelem, ahogyan a hatalom szereplői leegyszerűsítik a társadalmi jelenségeket és ahogyan az egyén gyanakszik, beszűkíti saját mozgásterét is, amíg félelmében mások szabadságát korlátozza. Eközben megnyomorítja saját szellemét és fizikumát, és egyúttal bezárja magát a saját maga által épített magánbörtönébe. Lőrésszerű nyílásokon tekintget kifelé, bár már annak sem tud hinni, amit lát. Csak vár és vár. Mindegy, hogy meddig, mert az idő már nem számít. Semmi sem számít.

Lapunk 2013039-es számának képanyaga, az alkotó bevezetőjével.

A művészeti élmény ideológiái, a pragmatista esztétika és a költészet két fajtája

Jelen írás tárgya egy művészetfilozófiai belátás és egy művészettörténeti evidencia összevetése azzal a céllal, hogy a jelenkori művészet egy jelenségének plauzibilis megközelítését ajánlja. A kívánt feladat érdekében a következő két műre szeretnék különös tekintettel lenni: Richard Schustermann Pragmatista esztétika című könyvére, illetve Wladislaw Tatarkiewicz Az esztétika alapfogalmai című kötetére. Írásom témájának magva az a problémakör, mely Schustermann művének alaptémájához szorosan kapcsolódva azt szeretné körbejárni, hogy a különböző filozófiai és esztétikai gondolatkörök milyen belátásokra hivatkozva vetik el a populáris kultúra vizsgálatának gondolatát. Egyrészt Schustermann érvét szeretném néhány konkrét példa segítségével megvilágítani, másrészt pedig szélesebb történeti dimenziót kívánok adni néhány saját, kapcsolódó belátásnak. Ezen szélesebb perspektíva eléréséhez fogom segítségül hívni Tatarkiewicz könyvét.

Kőművesfeleség

Hogy jussak ki ebből a házból
a mész beszivárog a bőröm alá
arcom, mint vakolat pereg.
A hajamat húzza le a lefolyó,
a konyha léket kapott és süllyed.

Kis utazás

Gyűlölöm Berlint, mindig is gyűlöltem. Nem bírom a berlini dialektust, a szürke házakat, az U-Bahn szagát, a levegőben vibráló hisztérikus német birodalmi fontoskodást. A sörüktől hányok, elég ha meglátom a címkét, bármerre nézek, mindenütt öreg emberek és kutyaszar. Ráadásul időközben megkaptuk az egész várost, mintha nem lett volna bőven elég a fele is. De legjobban a berlini taxisofőröket gyűlölöm. Nehéz időket élünk, és ilyenkor nem jókedvében lesz valaki taxisofőr, hanem vagy mert nem talál más munkát, vagy mert kirúgták a rendőrségtől, vagy mit tudom én. Mindenesetre a berlini taxisofőrök olyanok, mint megannyi pattanásig feszülő íj, agresszíven vezetnek, folyamatosan átkozódnak, bikanyakúak, és rasszista poénokkal szórakoztatnak. Ők a nép hangja, amivel hányszor, de hányszor szembesültem már: „Weismann? Zsidó, mi? Elfelejtették elgázosítani, hahaha?”

Mint beteg

Emberek másznak elő a házból,
a kerítés mögötti bokrok közül,
csíkos kabátjukat széttárva
testüket az izzó korongnak kínálják.