Canossa mobilon

Tudta, hogy otthon van felesége meg a gyerekek, és azt is tudta, hogy tudja, hogy ő keresi. Előző nap beszélt vele, békülni akar, jön, akár Canossát is jár érte. És most nem engedi be. Hátrébb lépett, nézte fent az ablakaikat, mintha meglebbent volna a függöny. Szóval nézi őt az asszony. Fázott. Jó lett volna fent lenni, ülni a melegben, pirítóst enni forró teával, nézni, ahogy a tetőablakot belepi a hó, s a rászálló varjak csipketerítőt taposnak rá. Visszament a lépcsőház elé, levette a bakancsát, belerakta a zoknijait. A bakancsot az ajtó mellé, a sarokba rakta.

Tönkrement a Föld

A Moll egy velőig konzervatív beszélőt épít fel, aki rendre szembesíti a mai méltatlan állapotokat egy valamikori, elmúlt aranykor szépségével és dicsőségével. A kötet száz árnyalatát mutatja ennek a problémának, éppen ezért nem szerencsés, hogy rögtön az első versben a „haldokló Európa” gondolatával kell találkozunk. Ez túlságosan ismerős a napilapok címlapjáról — és bár a vers a politikai szlogeneknél sokkal árnyaltabban, mélyebben és távlatosabban fogalmaz, mégis elkedvetlenít. Ráadásul az első sorok is: „Krisztus bevonult egyszer Brüsszelbe, / De Brüsszel azóta kivonult belőle” hamarabb juttatják eszünkbe is az uniós alkotmány körüli vitát, mármint hogy szerepeljenek-e abban Európa keresztény gyökerei vagy sem, mint James Ensor nevezetes festményét.

A légcsavar még

A légcsavar még nyikorogva pörgött,
egy vonat állt meg a kapum előtt,
váratlanul betoppant vele a régi asszony.
Se szó, se beszéd az egész májust
bepakolta szarvasbőr retiküljébe.

Valaki más

Hetekig nem vettem észre semmi változást, mígnem egy napon arra lettem figyelmes, hogy a bozót mintha ritkásabb lenne, mint korábban. Egy ideig nem tulajdonítottam jelentőséget ennek. Lényegtelennek tűnt, ahogy egy idő után maga az álom is: megszoktam, hogy ezt álmodom, és már nem is fárasztott ki annyira, mint az első hetekben. Főleg, úgy vélem, azért, mert alábbhagyott a rettegésem. Nem volt tétje a dolognak, hiszen az ajtót egyik alkalommal sem találtam meg. Így először elfásultam, később viszont már vártam is az álmot, mint kisgyerekek az esti mesét. Elhelyezkedtem az ágyamban, és tudtam, megint kikerülök a kerítésen túlra, újra átélhetem a szabadság semmihez sem hasonlítható érzését, amelyről korábban sejtelmem sem volt — és amelyhez képest a bozótharcos rész kismiska volt, megérte. Kissé el is magányosodtam, vacsora után nem maradtam ott a kantinban egy kis beszélgetésre, sakkpartira a bajtársaimmal. Siettem haza, álmodni.

És most itt a víz…

David Ramirer - Die Wasserfälle von Slunj

Südbahnhof. A friss feleség, Harriet mérnöki-hűvös, tulajdonosi visszafogottsággal nyugtázó női tekintete, ahogy Claytont, a férjét, a férfit szemléli, s „arca eközben egy csöppet sem izzott fel, és az orra sem csillogott. Az orra fölött a sűrű szemöldök jóformán összenőtt. Kedvtelve nézegette a férjét. Meg volt vele elégedve.” A testet szemléli, amelyért talán már nem kell megdolgoznia.

Ház

November végi, enyhe ősz, nem érzem jól magam, fáradt
vagyok, sétálok egyet a faluban, ki a Táncsicson, el a
park mellett, be az olajosházak közé, odaérek a régi
házunkhoz a Zsigmondy utcában, szolgálatinak kapta
meg apa, születésemtől az iskolakezdésemig laktunk
itt, most látom csak, hogy a temető mellett van, bemegyek...

Nem marad más, dolgoznunk kell

...rendkívül intenzíven éltük meg azokat az éveket — sok előadást hoztunk létre, köztük igen erős produkciókat —, és mindez fokozódott, amikor művészeti vezető lettem. Nem az önismétléstől tartottam, hanem úgy éreztem, hogy — velem az élen — egyre jobban elkényelmesedtünk. Kipréseltem a lehető legtöbbet magamból, a társulatból és játszóhelyünk, a Bethlen téri színház adottságaiból, jól működő formációt hoztunk létre, amely az itthoni viszonyok között elismert és sikeres lett. Bizonyos idő elteltével mindez kifulladt, engem alkotóként sem hozott már izgalomba, hogy társulaton belül valami újat próbáljak ki, inkább homlokegyenest mást akartam csinálni. Akkor alapítottam a Forte Társulatot.

NEM fekete zaj

Legjobban viszont mégis az Alba Hyseni Project koncertjét vártam ezen az estén — a kiírásnak megfelelő időben kezdő formáció egyórás programja nemhogy nem okozott csalódást, de alighanem az egyik legfontosabb koncertélményem lesz ebben az évben: amit láttam-hallottam, amit kaptam, az egyszerűen tökéletes volt. A zenészek pontosak és alaposak, de mindenekelőtt figyelmesek: a producerként Csigó Tamás jegyezte kiváló számok közben is követik, mint egy karmestert, minden rezdülésére reagálva a lenyűgöző orgánummal bíró énekesnőt, aki pedig a közönség rezgéseire is jócskán reflektál, szinte együtt él és mozdul általa a színpad és a nézőtér.

Kitörni a világból

Megy a világ. A „hova?” irreleváns kérdés. Krasznahorkai szövegeinek világában sokszor van lényegi szerepe a mozgásnak, de soha nincs a mozgás céljának. A világ megy, úgy, ahogy azt szoktuk mondani: a világ van. Irány és sebesség: ezek lényegesek, kezdő és végpont: ezek nem.

Miért nem?

Augusztus 16-án, pénteken ért véget a 41. Tokaji Írótábor. A Felhívásban jelölt tematika: Eltiltva és elfelejtve II. A hallgatás és elhallgattatás évei a magyar irodalomban — 1965–1990. Mivel nem voltunk jelen a rendezvényen, s csupán a záró nap plenáris ülésén előadó Bíró-Balogh Tamást kérdeztük — egy jó halászlé mellett — a benyomásairól, az itt következőkben nem törekedhetünk reprezentatív összegzésre. Alanyunk érthetően kizárólag a meghallgatott előadásokra reflektálhatott.