Rendrakás

a házat erdő veszi körül. nem kerek,
amolyan térképforma erdő. a boldog
ország látképe, téli anziksz. egy fehér
körvonal, kiegyensúlyozott tisztások.

KH — német (2013. július 22.)

Nem kis riadalmat keltett a TDDL-t, vagyis a Német Nyelvű Irodalmi Napokat, másik nevén az Ingeborg Bachmann-versenyt évről évre figyelemmel követők körében a verseny előtt pár nappal nyilvánosságra hozott hír, amely szerint elképzelhető, hogy az ORF osztrák közszolgálati csatorna a jövőben anyagi okokból nem tudja majd támogatni annak közvetítését. Az idén 37. alkalommal megrendezett neves klagenfurti esemény, amelyet néhány éve élőben közvetít a 3sat és online is követhető, egyfajta irodalmi tehetségkutató verseny is. Az újabban reneszánszukat élő tehetségkutató show-któl nemcsak több évtizedes múltja különbözteti meg, hanem főként az, hogy középpontjában nem a marketing, hanem a szövegek állnak. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is 14 szerző versengett a héttagú zsűri és az online szavazóközönség kegyeiért. Ez remélhetőleg a jövőben sem változik, közvetlenül a díjkiosztó előtt ugyanis arról biztosította a jelenlévőket Alexander Wrabetz, az ORF vezérigazgatója, hogy a következő és az azt követő években is több médiaformátumon keresztül követhetjük majd a meghívott szerzők felolvasását.

Figyeld az arcom, mert csalok

A hermeneutika megközelítése szerint a mű önmagában sosem létezik. Olvasó és szöveg párbeszéde folytán virtualizálódik csupán egy olyan közös nyelvben, mely az olvasó szubjektumát és a szövegben megidézetteket egyaránt leképezi. Ez a párbeszéd, akár az emberek közti párbeszéd, a másik megismerésének lehetségességén és igyekezetén alapul. Nyerges Gábor Ádám verseiből is hasonlóképpen lesznek művek. Nyerges Gábor Ádám azonban néha csal.

Orbán-kanca, megnyergelve

Nyerges Gábor Ádám legújabb, második verseskötete sokat kockáztat: egy hatalmas és lezártnak vélt életmű — lezártnak látszó — műhelyéről kívánja leverni, pardon, levenni a lakatot. A Petri Györggyel, Tandori Dezsővel jelzett hagyomány útján elindulás után egy új, kevésbé bejáratott úton, Orbán Ottó hagyományútján lépdel a fiatal szerző.

Klasszikus Walpurgis-éjjel

Boszorkányszombat a Faust Kettőből — a másik
Szombat, mely rendkívül ritmikus, igazán
Ritmikus. — Nézd csak, itt Lenôtre műkertje látszik,
Hibátlan, bájos és kaján.

Egy piros blúz, az volna jó

A málna adja az ívet, ívét az ilyesmi beszélgetésnek. Mindenki úgy ette, kivétel nincsen, azt mindenki úgy eszi egy időben, félig megpakolt műanyagpohár, másik fele cukor, ez a helyes arány. Nem veszünk össze, por vagy kristály, a vége sűrű massza lesz, arra fut ki az egész. Rögtön utána, a nagy ragadásra muszáj a paradicsomos kenyér, el is felejtetted, milyen, semmi más, mint kenyér, vaj, paradicsomkarika, durva szemcsés kősó a tetején.

Nem múlik a viszketése

Ezeknek az embereknek bizarr éneklési kényszerük van. Máskülönben nem játszották volna fel a Bohemian Rhapsodyt a legújabb albumukra. Továbbmegyek, a Balls To The Wallt sem, amennyi refrén van benne. Kicsit meg vagyok lepve. De csak kicsit. Maynard atya, ahogy egyik barátom hívja, egy tekintetben mindenképpen megbízható: nem nyugszik. Jelzem, én örülök.

cetlik a közelmúltból

A Blimp ezredes élete és halála (Pressburger–Powell) egyik jelenetében:
„— …és ki ez a Doyle?
— Egy író, uram, ő írja a Sherlock Holmes-sztorikat a Strand magazinba.
— Ez a Doyle írja a Sherlock Holmes-sztorikat?
— Ő, uram, Conan Doyle, ismeri ezt a nevet?
— Sose hallottam, de elolvastam minden Sherlock Holmes-történetet, amióta csak megjelenik.”
Közben nálunk, a minap, jeles értelmiségi ismerősöm írja:
„— Parti Nagy is kőkemény az ÉS-ben.
— Igen, I. Fülkefor telitalálat.
— Kicsoda?… Ja, még nem olvastam, csak hallom.”

Boldog Észak

Fenn a tanyán megszűnt a nagy téli némaság. Sőt a kezdeti kotyogás ideje is elmúlt, amikor a befagyott vízesés belsejében elindultak a szivárgások, és a megiramodó cseppek utat mostak maguknak a jégtömbök alatt. Már kisebb patakokban zuhogott, csobogott a víz. A könnyű zaj nyitánya volt annak a későbbre várható fülsiketítő robajnak, amelyről már volt fogalmam, hiszen ősszel, amikor idejöttem, betöltötte a környéket, mint valami hatalmas hangszekrényt. Időnként azonban már most is eget-földet rázó dübörgés tört ki, amelybe az egész ház beleremegett. Ilyenkor kiszaladtam a teraszra, és sokszor még időben kiértem hozzá, hogy lássam, hol omlik alá egy-egy jégtömb, miközben darabjaira hullik, és követ, sziklát sodor magával a mélybe. Vacsora után a távcsővel még egyszer utánanéztem, honnét estek le a jégtömbök, és, amennyiben tényleg megtaláltam, feljegyeztem a hónapok óta nyitva heverő naplóba hűlt helyüket, amelyeket pontosan be tudtam mérni a látómező rovátkáinak a segítségével.