Helynév-versek nosztalgiája

A két vers, amiről itt beszélünk, más-más időben keletkezett: az egyik a huszadik század elején, a másik annak végén, illetve utolsó évtizedében. Ha elfogadjuk számos történész véleményét, amely szerint a 19. század igazából 1914-ben az első világháború kitörésével ért véget, akkor úgy is fogalmazhatnánk, hogy míg Edward Thomas walesi költő angol nyelvű verse konfliktus előtti, a béke utolsó perceire jellemző hangulatot ragad meg, Zbigniew Herbert lengyel költő már a 20. században történtek ismeretében, tehát a múlt szorításában tekint vissza nem annyira magára az évszázadra, mint saját életére. Amit meglehetősen befolyásolt egy rendkívül véres világháború és egy hosszan tartó hidegháború élménye. A két helynév-vers, vagy átmenetiállomás-vers egyík alapvető különbsége a műfajból adódik: Thomas verse idill, míg Herberté inkább az elégia műfajába tartozik. Ami a két verset rokonítja, az az élmény átmenetisége — mindkettő egy vagy több vonatút tapasztalatából született, ahol valamilyen oknál fogva különleges jelentősége van a költő fejében megmaradó helynévnek, egy olyan hely nevének, ahol az expresszvonat vagy egy pár percre megállt (valamilyen titokzatos oknál fogva), vagy amin csak átrobogott.

ROVIGO

ROVIGO Állomás. Halvány asszociációk. Goethe
drámája, vagy valami Byronból. X-szer utaztam át Rovigón
és ezért ikszszer értettem meg
hogy az én belső földrajzomban ez különleges
helyet foglal el bár biztosan nem annyira mint
Firenze. Sohasem léptem életemben e város köveire
és Rovigo mindig közeledett vagy éppen hátramaradt mögöttem

Adlestrop

Igen, emlékszem Adlestropra —
A névre, mert egy forró délután
Az expresszvonat váratlanul
Megállt ott. Június volt, koranyár.

Popova bírónő

Az a hír járja, hogy Popova bírónő, na de hagyjuk. Ezt így nem lehet belemondani a világba, mert nyakára hág az igazságszolgáltatás, még utoléri azt a feddhetetlen bírónőcskét, és akkor Popova szorul. Dehogy húzom rá a vizes lepedőt, hát szorulhatott ő másképpen is, mint kellemesen. Másként, mint amire bizonyos vádlottak, ők direkt kérték, kerülnének hozzá tárgyalásra, rákívánkoztak, de nagyon. Férfiak súgták egymásnak, nemhogy előzetesben, hanem már azok között is, akik szabadon flangáltak, hogy bizony szorul, csak az a kérdés, hogyan és mikor a Popova.

Betsabé anyakirálynő hiábavaló intelmei fiához, Salamonhoz,

Mit mondjak, fiam, méhemnek gyermeke, akiért fogadalmat tettem?

Ne vesztegesd erődet nőkre, ne járj azokhoz, akik királyokat rontanak meg, amiképpen én tettem, amikor még sudár termetem fényei sötétségbe borították a palotát és foglyul ejtették erényességéről híres apádat, akinek az én karjaim között kellett kilehelnie önbecsülése utolsó páráját.

Mintha

Hosszú kötelet kell fonnia képzeletben
annak, aki igyekszik nem gondolni
saját köldökére. Aki tenyerét hasán pihentetve
inkább gondolna megbűvölt állatokra.