Surjánka kislánykora óta arról ábrándozik, hogy a postás, aki, és rajta kívül senki más, elengedett kézzel is le tud gurulni a biciklijével a bányatelep tetejéből a domb aljába, egyszer majd maga elé ülteti a vázra, és úgy száguldanak le együtt ők ketten, csak akkor a férfi nem ereszti el a kormányt, de nem azért, mintha félne, hanem hogy karjai közt tarthassa őt végig a hosszú úton, és közben csak fütyül és fütyül a szél a fülükbe, míg a postás hüvelykujja alatt csak kerepel meg a kerepel a csengő. Mindig álmodozik ez a lány, mondják az öregek róla, A tej megalszik a szájában, csóválják a fejük, ahogy a háza előtt mennek és látják, hogy a kerti hintában szundikál az alját érő gaz fölött himbálózva, hogy ha akár csak lelógatja álmában a kezét, a csalán összecsípi.