Felmegy a lépcsőn, leül a legfelső fokra, cigarettát vesz elő, rágyújt, mélyet beleszív, sípol a tüdeje, ahogy lélegzik, fáj a mellkasa, tudja, hogy ma vége, hogy utoljára jött fel ide, lassan kiereszti a füstöt, feláll, továbbmegy, kilép a körfolyosóra, a fény fehéren és forrón csorog le a falakról és a szemközti tetőről az udvarra, ott elnyeli az árnyék, a sötét mélybe pöcköli a cigarettát, egy darabig látni bukdácsoló, parázsló végét, az udvar kövezete egyre növekszik, egyre közelebb jön, míg be nem csapódik, a parázs szikrái szétszállnak, nem mozdul, a csikk után néz, nem látszik...
H-nak nincs alkalma bensőséges kapcsolatot kötni például a csillárral, a Holddal, a tükörrel, de éjféllel sem. Semmit nem érez igazán magáénak, leginkább önmagát. Ideje keresés, tévelygés, rátalálás az otthontalanságra. Vagy az otthontalanság talál rá? Fagy, hó, almafa, Kutya, csillár, Hold… Nedves falak, a távolban egy Vastorony. Ők várták meg, vagy ő jött hozzájuk? Olyanokat is bevonz magához, akiktől érzelmekre nem számíthat. Vagy ő nem szeret? Talán mégis szereti a Holdat, ha egyszer csak megszűnne lenni a Hold, hiányozna neki a Hold, bár nem sok figyelmet fordított rá eddigi élete során. Holdra a teljes sötétség tanít. A vak Nap.
Nem is tudtam, hogy ennyire visszataszító, amikor az emberek tovább akarják élni kettétört életüket. Mármint azt, amelyik kettétört, és úgy, mintha ketté sem tört volna. Erről a szánalmas következetességről sok minden eszünkbe juthat, de nem szabad elfeledni a rendezői szándékot: látnunk kell a megőrzésről szóló szép gyakorlat drilljét, vérengző kegyetlenségét, kitérést nem ismerő szigorát, magát a létezés zavarát. Mert bár igazából senkinek sincs érzéke ezeknek a mesterséges kisvilágoknak a rejtegetéséhez, a fedőtörténetek logikai bukfenceinek kiiktatásához, a veszteség ellenében bevethető csel lehetősége igenis vonzó. És amit minden/mindenki ellenében nagyon akarunk, abból botrány lesz.
reggelente, összefüggésekből ébredünk,
mert álmunkban, egy gyűszűnyi mozsárban
összetörtük a hangszigetelő sövényt, Melkig.
s most reszket, mint egy sereg kiéheztetett zebrapinty,
a testünk. nem ülepszik le bennünk a járás.
csupa sebességváltás a nyelvünk. őrségváltás
egy másik nyelv előtt. mindig hozzáadunk, mikor
elveszünk tőle. a hullámzás szúrópróbái a parton:
a parton szobatiszta kastélyt árvereznek: a láng
ornamentikája a lekvárrá puhuló kerten: avar-
verejték csillog. reggel összefüggésre ébredünk —
sokáig a peremen vár és nem avatkozik be. kilépek
belőle, mielőtt tanulságra lelnénk.
Az Írók Boltja könyvheti dedikálásai keretében, a Liszt Ferenc téren, 2013. június 9-én (vasárnap) 15:00 órai kezdettel a legfrissebb Műút-könyvek két szerzője, Keresztesi József és Sándor Iván dedikál.
életben maradtam / A test romló sátorát másnap elásták / A részek lázadása / Remegve kutatok / Hungarikum-e vagy? /„Én szartalak! Ne beszéljen így velem a szarom!” / az ágyra esem tőle / Karl a kóláért rajong / inkább kivétel / Itt ma megint lesz egy pusztulás
Évtizedek óta foglalkozom az egyén és a hatalom viszonyával műveimben. Különösképpen az izgat, ahogyan az individuum magányossága befordul egyfajta kollektív magányba. Nézem, ahogyan az egyén ezalatt kiépíti védelmi stratégiáit. Figyelem, ahogyan a hatalom szereplői leegyszerűsítik a társadalmi jelenségeket és ahogyan az egyén gyanakszik, beszűkíti saját mozgásterét is, amíg félelmében mások szabadságát korlátozza. Eközben megnyomorítja saját szellemét és fizikumát, és egyúttal bezárja magát a saját maga által épített magánbörtönébe. Lőrésszerű nyílásokon tekintget kifelé, bár már annak sem tud hinni, amit lát. Csak vár és vár. Mindegy, hogy meddig, mert az idő már nem számít. Semmi sem számít.
Lapunk 2013039-es számának képanyaga, az alkotó bevezetőjével.
Jelen írás tárgya egy művészetfilozófiai belátás és egy művészettörténeti evidencia összevetése azzal a céllal, hogy a jelenkori művészet egy jelenségének plauzibilis megközelítését ajánlja. A kívánt feladat érdekében a következő két műre szeretnék különös tekintettel lenni: Richard Schustermann Pragmatista esztétika című könyvére, illetve Wladislaw Tatarkiewicz Az esztétika alapfogalmai című kötetére. Írásom témájának magva az a problémakör, mely Schustermann művének alaptémájához szorosan kapcsolódva azt szeretné körbejárni, hogy a különböző filozófiai és esztétikai gondolatkörök milyen belátásokra hivatkozva vetik el a populáris kultúra vizsgálatának gondolatát. Egyrészt Schustermann érvét szeretném néhány konkrét példa segítségével megvilágítani, másrészt pedig szélesebb történeti dimenziót kívánok adni néhány saját, kapcsolódó belátásnak. Ezen szélesebb perspektíva eléréséhez fogom segítségül hívni Tatarkiewicz könyvét.
Hogy jussak ki ebből a házból
a mész beszivárog a bőröm alá
arcom, mint vakolat pereg.
A hajamat húzza le a lefolyó,
a konyha léket kapott és süllyed.
A miskolci Észak-Keleti Átjáró Egyesület gondozásában megjelent az Átjáró című interdiszciplináris folyóirat első száma, melynek tematikája az ipari örökség.
