Kategória Kollegiális napló

kétes értékű, de siker. rövid távon feltétlenül. szalon-ördög talon-tanítványa, faustnak lófasz, „nem közönséges képességeit csak komoly és korszerű tudományos problémák szolgálatába óhajtja állítani.” (kabai lóránt: szvengáli, részlet)

kb. 1962-ben, valahol Miskolcon

Egyenes derékkal a kiságyhoz ment,
majd megingott és forró homlokát a pálmamintákhoz nyomta,
mint egy sebesült szarvas.
Az eddig dadogó dolgok kezdték visszanyerni alakjukat,
újrakontúrozódtak a szoba megszokott, tejcsoki árnyai.

Videobejegyzés kollegiális naplónkban.

Arra ébredt, hogy a Liza anyja ott köhécsel a szobájuk előtt a konyhában, amikor ő talán aludna még, de így már nem lehetett. Mellette Liza csak feküdt mozdulatlan, meg se rezzent, nem hogy nyitotta volna a szemét. Odakint szürkeség, a kicsi ablakot ritkán találta telibe fény most meg még borult is, és ettől csak még hidegebb lett ott a pokróc alatt a keskeny és foszló rongyszőnyegekkel elfedett rideg nyers betoncellában.

Nem szakmai értelemben, de bizony cserélnék, hogy is mondja, összetenném a kezem, hogy cserélhessek Kemény Istvánnal, mikor ő „egy mélydepressziós, halálra frusztrált országban egy mérsékelten depressziós, átlagosan frusztrált ember”. Ez a státus irigylésre méltó, ma is ezzel fekszem, a fenébe is, nincs változás, én a sűrűjében vagyok. Annyira, hogy már az ÉS sem segít, pedig ez a Váncsa–PNL/Magyar mesék–Grecsó-vázra szerelt lapszám is kiváló a maga nemében, de hát tudok én még röhögni a helyzetünkön? Ez a múlt heti Magyar mese egyébként a megszokottnál is hidegrázósabb, értem ez alatt azt, hogy túl sokszor, szinte minden mondatnál érzem, röhögnöm kéne, és nem megy, nincs kegyelem, csak ez a vinnyogás van. Pedig a kegyelem ösztönöz a gyümölcsöző tevékenységre.

Regénytémát akarok adni Kosztyának. Ez lesz a címe: „Az ember, aki akart.” „L’homme, qui a voulu.” Fiatal koromban irodalmár akartam lenni — de nem lettem; szépen akartam beszélni — és förtelmesen beszéltem. (Magát gúnyolja) „…és kész, meg miegymás, végtére is, izé…”, az összefoglalásnak se vége, se hossza, pedig már kiver a verejték; meg akartam nősülni — és nem nősültem meg; mindig városban akartam élni — és falun fejezem be az életemet, és kész.

Fotóbejegyzés Kollegiális naplónkba.

Kollegiális napló-bejegyzés videóval.