El (szöveggyűjtemény, hatodik bekezdés)

kétes értékű, de siker. rövid távon feltétlenül. szalon-ördög talon-tanítványa, faustnak lófasz, „nem közönséges képességeit csak komoly és korszerű tudományos problémák szolgálatába óhajtja állítani.” (kabai lóránt: szvengáli, részlet)

kétes értékű, de siker. rövid távon feltétlenül.
szalon-ördög talon-tanítványa, faustnak lófasz,
„nem közönséges képességeit csak komoly és korszerű
tudományos problémák szolgálatába óhajtja állítani.”
(kabai lóránt: szvengáli, részlet)

*

Ismerem a lopás pillanatában fellépő rendkívüli nyugalmat, és a félelmet, mely kíséri. A testem fél. Egy ékszerész kirakata előtt: amíg nem vagyok benn az üzletben, nem hiszem el, hogy lopni fogok. Alighogy belépek, már biztos vagyok benne, hogy ékszerrel fogok kijönni: gyűrűvel vagy bilinccsel. Ez a bizonyosság hosszú borzongásban fejeződik ki, mely mozdulatlanul hat ugyan, de tetőtől talpig végigfut rajtam. A szemem körül hal el, kiszárítja a tájékát. A sejtelmeim, úgy tűnik, hullámzást adnak át egymásnak, valami hullámos mozgást, mely a nyugalom szubsztanciája maga. Végiggondolom magam talptól tetőig. Kísérem a hullámot, a félelemből született. A félelem nélkül nem létezne ez a nyugalom, amelyben fürdik a testem — amelybe beleér a testem. Nagyon kell figyelnem, hogy el ne meneküljek. Az üzletből kijövet nagyon nehezemre esik, hogy fussak, vagy akár csak gyorsan szedjem a lábam. Valami rugalmasan nyúló holmi visszatart. Izmaim súlyosak, és mintha össze lennének sajtolva. De valami nagyon éber felügyelet irányítja őket az utcán.
(Jean Genet: A tolvaj naplója, Győrffy Miklós fordítása)

*

Az-e az ördögben való hit értelme, hogy amit inspirációként kapunk, az nem mind a jó sugallata?
(Ludwig Wittgenstein: Észrevételek, Kertész Imre fordítása)

*

KLEIST: Elveszítjük súlyunkat, mihelyt testünkből felröppenünk. A súlytalanság boldogságát csak a nagy táncosok élik át egy-egy pillanatra. Ezért rugaszkodnak el folyvást a földtől. A mi gondolataink viszont vágyaink ellenére visszahuppannak ahhoz a masszához, amit sikerült hátrahagynunk végre. Pedig mi közünk hozzá? Miért e körül köröznek utolsó gondolataink?
(Eörsi István: Stimming fogadójában)

*

Valaki megkérdezte K. urat, vajon van-e Isten. K. úr így felelt: „Azt ajánlom, gondolkozzál rajta, hogy másképp viselkednél-e aszerint, hogy erre a kérdésre mi a felelet. Ha nem, akkor bátran elejthetjük a kérdést. Ha pedig igen, akkor jobb híján biztosíthatlak afelől, hogy te már döntöttél is: szükséged van Istenre.”
(Bertolt Brecht: Vajon van-e Isten?, Fónagy Iván fordítása)

*

Mindenkinek megvan a maga mardosó, éjeket emésztő ördöge, és ez a tény nem rossz s nem jó, hanem ez az élet: ha nem lenne ez az ördögünk, nem is élnénk. Amit tehát elátkoz önmagában, az épp az élete. Ez az ördög az anyag (s alapjában csodás anyag), amit eleve megkap, amiből azután valamit csinálnia kell. […] A prágai Károly hídon egy szent szobra alatt van egy relief […] A szent ezen a reliefen szánt, és ekéjébe az ördög van befogva. Az ördög ugyan dühös (tehát ez még az átmenet állapota; amíg nem elégedett az ördög is, nem teljes a győzelem), fogát csikorgatja, haragvón pillant hátra urára, görcsösen behúzza a farkát, hanem azért csak igában van már.
(Franz Kafka: Naplók, levelek, Györffy Miklós fordítása)

*

Alulírott dr. Faustus János mint Eladó jelen okirattal testét és lelkét Lucifer, Kelet korlátlan ura, valamint jogi képviselője, Mephistophilis mint Vevők tulajdonába adja; továbbá visszavonhatatlanul felhatalmazza a Vevőt, hogy huszonnégy év elteltével, a fentebb részletezett feltételek hiánytalan teljesülése esetén, elszállítsa vagy elhurcolja nevezett Faustus János testét és lelkét, darabokban vagy egészben, élve vagy halva, minden tulajdonával egyetemben, állandó tartózkodási helyére, legyen az bárhol.
Faustus János s. k.
Eladó
(Christopher Marlowe: Doktor Faustus, Szabó Stein Imre fordítása)

*

Halottak jönnek
Élők mennek
Itt az ördög
De nem visz el
Itt rohad meg
Minden helyben
Minden összefügg
Mindennel
(Müller Péter Iván, Sziámi: Minden összefügg)

*

(Belép a filozófia doktora.)
BIEDERKMANN: Maga mit keres itt?
A FILOZÓFIA DOKTORA: Nem hallgathatok tovább. (Egy dolgozatot húz elő a zsebéből, és olvasni kezdi.) Alulírott, maga is mélyen megrendülvén napjaink rohanó eseményeitől — melyek a mi szempontunkból is, úgy tűnik, bátran vétkesnek bélyegezhetők —, személyében a következő nyilatkozatot bocsátja a nyilvánosság színe elé… (Temérdek sziréna süvölt; a doktor rendkívül körülményes szöveget olvas fel, amelyből egyetlen szót sem érteni; kutyák vonyítanak, félreverik a harangokat; ordítozás, távoli szirénazúgás, közeli tűzropogás; aztán a doktor odalép Biedermannhoz, s átnyújtja neki a dolgozatot.) Én, kérem, elhatárolom magam.
BIEDERMANN: Mitől?
A FILOZÓFIA DOKTORA: Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam. (Leveszi a szemüvegét és összecsukja.) Kérem, Biedermann úr, én a világot akartam megváltani, elszántan, komolyan, és mindent tudtam, amit ezek a padláson művelnek, mindent, csak azt az egyet nem, hogy merő kedvtelésből csinálják.
BIEDERMANN: Doktor úr… (A doktor távozik.) Hé, doktor úr, mit kezdjek én ezzel?
(Max Frisch: Biedermann és a gyújtogatók, Ungvári Tamás fordítása)