Bad trip

Már nem remélem, hogy hazatalálok, és meg volt arról győződve, hogy rossz irányba tévedt. A pályaudvarhoz vezető betonúton, az egykor tarka rét hosszú, kemény koporsóján állt. Korán érkeztem, és az utat a járdától elválasztó méregzöld vaskorlátnak szinte nekiszorulva lekuporodott az aszfaltra, a vasúti váróterem épületével szemközt, mely szürkeséggel átitatott volt, mint a kihűlt darált hús. Az épület anyaga concretus (beton) volt — összekevert, összenőtt, adalékanyagokból álló, a hidratáció hatására megszilárduló szürke test. W a kövek, a diófa törzsének szürkéjére vágyott, a verebek, seregélyek kriszkraszjára, de szerette a Nap tojássárgáját, az űrrészlet dominó-feketéjét is. Kutyája hamvas szőrét. A szent-józan zöldet. De leginkább a fényes emberarcút, akire hiába várt.

„Én sirály vagyok… De nem! Színésznő vagyok”

Sirállyal a fején küldi be a színpadra Illésházy Agatha grófnőt Szőcs Artur, a Lili bárónő rendezője, Máhr Ági pedig boldogan úszik a komédia árjával. Idétlenül remeg a fején a fehér műmadár, Máhr Ági egy életen át éheztetett, szerelmet nélkülöző asszonyt alakít alatta. Dolgozik a test és a vágy, a nő végre szerelmet akar, beteljesülést — ami, lássuk be, bizony járna neki. Iszonyúan mókás, ez maga a vicc: kellően felszabadult és pimasz, ahogyan Szőcs Artur beszól az eljövendő évadnak, vegyünk vissza, mielőtt elájulnánk önnön hallatlan tisztelettudásunktól.

II. FISZ Irodalmi Tábor

A Fiatal Írók Szövetsége idén is megrendezi irodalmi táborát július 24–28. között a visegrádi Mogyoróhegy Kempingben. Részletek és jelentkezési lap a FISZ blogján.

eltolódás

a kövekre ráomlott tavasz
forgácsol, omlaszt
és keresztbe fúj a délelőtti héven
mikor a Duna keskeny a hullámhoz
szemet szűkít, könnyet présel
és hordja az elmúlt évek hiábavalóságát
de érzed azért, hogy élni
fontosabb másnak, hogy aztán a szél
mint homokszemet hordjon szét

KH — francia

Nem tudni, mi a felélénkülő érdeklődés oka, de az utóbbi években sorra jelennek meg az olyan francia regények, amelyeket tematikus szálak kötnek a magyar kultúrához és történelemhez. Emlékezetes lehet Jean Mattern 2008-as regénye (magyarul Királyfürdő, 2010-ben), rögtön utána Bruno-Nassim Aboudrar 2009-ben publikált Ici-bas (Idelenn, Gallimard) című könyve. Aboudrar egy dupla családregény keretein belül egy erdélyi és egy marokkói família történetét mondta el. Majd Alice Zeniter ez év elején publikálta a Sombre dimanche-ot (Szomorú vasárnap, Albin Michel), amelynek középpontjában szintén egy magyar család története áll. Ha minden igaz, a közeljövőben Aboudrar és Zeniter regénye is olvasható lesz magyarul. Mindenesetre a francia irodalmi piac szemmel láthatóan vonzódik, vagy legalábbis a frankofón-kreol döpingben egzotikusnak találja a magyar tematikát, ami, valljuk be, sokszor azért egészen közhelyes asszociációkra hajaz.

A kegyetlen tengerfenék (3. rész)

„Nincs út a férfiúsághoz. A férfiúság az út” — idézi mottóként Nagypál István Richard Rohr-t Keserűmandula című novellája elején. Ez a felismerés, illetve megcélzott norma azonban nemcsak az említett novella egyik központi elve, hanem Nagypál A fiúkról című kötetében is meghatározó szerepet játszik. Ez a kötet első látásra a költői kommentár műfaját sugalmazza, hiszen a három egységre bomló mű (Demián; Arne; Törless) három regény (Herman Hesse: Demián; Siegfried Lenz: Arne hagyatéka és Robert Musil: Törless iskolaévei) központi alakja köré szerveződve fürkészi az önformálás, az identitáskeresés, az agresszió és a gyöngédség viszonyrendszereit. Az értelmezéstriptichon elvét azonban el kell vetnünk: e szövegek nem megvilágosítani vagy árnyalni készülnek egy architextust, hanem hálózatszerűen továbbszövik, motivikus szálakon indulva tévútra viszik vagy tovább terelik a regényírók által érvényesített beszédmód karakterjegyeit vagy motívumait. Az összeolvasás termékeny lehet ugyan, de sokkal inkább elbizonytalanít, mint megerősít. Ez a leginkább nem is a motívumrendszer vagy egy-egy szólam párbeszédképességén múlik, hanem azon a narratív bizonytalanságon, mely rendszerint nyitva hagyja például a nemiség vagy a karakter behatárolhatóságának kérdéseit. A szöveg ilyen irányú semlegesítése viszont a szöveg mozgékonyságát és az értelmezhetőség olvasati dinamikáját nagyban növelheti.

A kegyetlen tengerfenék (2. rész)

Madarász Imre szerint Pasolini életművét csak „torzító túlzás és csonkító banalizálás révén” lehetne besorolni az úgynevezett homoszexuális irodalomba, ugyanakkor megengedi, hogy a „Pasolini-œuvre és a homoszexualitás képzettársítása nem alaptalan”.[1] Természetesen rosszul exponált problémafelvetésről van szó: ugyanis messze nem az a kérdés, hogy Pasolini művészete része lehet-e egy gay vagy queer interpretációs stratégiának vagy egy elképzelt meleg kánonnak, ugyanis tetszik, nem tetszik, annak már evidensen része, és tanulmányok sorai bizonyítják az ilyen olvasatok életképességét. A homoszexuális irodalom kategóriája, jelentsen bármit is ez a fogalom, nem jelent kisajátítást: inkább csak a sajáttá tétel lehetőségét kínálja fel, és (olykor meglehetősen radikális) olvasati ajánlatokkal bombázza az úgynevezett magas irodalmi értelmezésvariánsok kinyilatkoztatásait.

A kegyetlen tengerfenék

Ez az írás a mellékszálakra figyel, azokra, amelyek részt vesznek egy-egy kötet hálózatának összeszövésében, de nem feltétlenül a leglátványosabbak: az ambivalenciák, tudatos poétikai metódusok feltérképezése az olvasati irányulások megsokszorozódásához is vezethet, de akár egy-egy ciklus vagy szövegegység rejtett, alig regisztrált alapértelmezését, vágymintázatát is rögzítheti. Hart Crane illetve Pasolini szövegvilágának és életmítoszainak elválaszthatatlan elemei a homoszexuális (ön)reflexió, a létszorongatottságig fokozódó belegabalyodás a test biológiailag kötött vágyhálózataiba. Krusovszky Dénes Hart Crane-je, Nagypál István Törlesse, illetve a magyar Pasolini-recepció költői oldala a mártírium szakralitásának gesztusrendszerével éppúgy szembesíti a homoszexualitást, mint a másságból fakadó elutasítás szorításában fellelhető szabadsággal. Ez a tendencia a homoszexualitás szabadságmisztifikációjának retorikáját követi.

Németgyerek

Kapott egy emlékművet. Ma a forgalmas metrópont mellett áll a berlini gyerekek szobra. Több ezren botlanak itt el naponta, mert folyton építkeznek körülötte, de kerékpárt is lehet a szoborhoz kötni. Vagy ráülni és hamburgert enni. Évekig észre sem vettem őket, mert mindig takarja valaki. Isznak, cigarettáznak, koldulnak és kutyát pisiltetnek a talapzatánál a metropunkok. Sűrű itt élet, amolyan gócpontban állnak a gyerekek, s ha hús-vér testük volna, eszembe jut, milyen gyorsan eltaposnák őket.