Default image

Csehy Zoltán

(Pozsony, 1973) költő, műfordító, irodalomtörténész. Többek közt Sztratón, Beccadelli, Petrarca, Martialis és Pasolini magyra fordítója. Legutóbbi verskötete: Nincs hová visszamennem (Kalligram, 2013), legutóbbi tanulmánykötete: Szodoma és környéke. Homoszocialitás, barátságretorika és queer irányulások a magyar költészetben (Kalligram, 2014). Írt egy modern operakalauzt is Experimentum mundi címmel (Kalligram, 2015).

Csehy Zoltán: Emlékhagyás, sztaffázs, uszonynosztalgia

(Hat magyar verskötetről) A magyar költészet él és lélegzik, ezt tanúsítja ez az írás is, mely olvasónaplószerűen közelít hat friss, 2022-ben megjelent verskötethez. Gerevich Andrásé ráadásul a Légzésgyakorlatok címet viseli. Mondhatnám, hogy a líra légzésgyakorlatainak hat edzéstervét mutatja be ez…

A félreértés alap

Áfra János – Szegedi-Varga Zsuzsanna: Termékeny félreértés. Productive misreadings című kötetéről (Alföld Alapítvány – Méliusz Juhász Péter Könyvtár) a legutóbbi Műútból

Aki a zongorából jött haza

Az egykori híd nem csak a valóságreferencia és a nyelvi tárgy anyaga közti retorikai távolságban/felett/on át feszült ki, hanem azt a folyamatos terheléspróbát is szimbolizálta, melynek e telített versnyelv mindenkori élvezője ki van szolgáltatva. Teherből most sincs kevesebb: ráadásul az architektúra egzaktságát az álom és ébrenlét közt lebegő nyelv bizonytalansága váltja fel. Térkép helyett marad a költői diagnózis, jobban mondva a nyelv mozgásait a kifejezés szenvedélye mentén dokumentáló kedélypartitúra.

A matéria extázisa

Gyakran megesik, hogy ha gyakorló műfordító fordításelméleti munkát vesz kézbe, az adott munkát minden inspiratív vonása ellenére a valóságot csak alapjaiban érintő, de azért humanoid sci-finek látja. Mezei Gábor kiváló elméleti könyve egyszerre váltotta ki belőlem a szellemes, leleményes intellektus iránti csodálatot és a gyakorlati-filológiai szkepszist. Noha a Fordítás és anyagiság című munka kiindulási, vizsgálati terepe Szabó Lőrinc Örök barátaink című elképesztő gazdagságú és terjedelmű műfordítás-gyűjteménye, az Örök barátainkról mégis vajmi keveset tudunk meg, a szerző csupán pár Shakespeare-szonett, Coleridge-versrészlet, és az Omar Khajjám (Edward Fitzgerald)-magyarításokra tér ki, igaz, azokkal a szöveg materiális alapzatáig hatolva rendkívül alaposan foglalkozik. A kötetkoncepció, a kontextus, a szövegek és a nyelvek párbeszéde eljelentéktelenedik: a hegy megmászatlan, a rendszer átláthatatlan, a műfordító Szabó Lőrinc továbbra is kiismerhetetlen marad.